Védett fajok | 10.2.2012

Ahol jó denevérnek lenni: a Szolcsvai Búvópatak

Torockói hegység, január, 2012.

Hat darab, gumimaciszerű, barlangászsisakos figura áll a Szolcsvai Búvópatak impozáns bejárata előtt, jegyzetfüzettel, hő- és páratartalom mérővel, valamint erős kézi reflektorokkal felszerelkezve. A helyszín Románia denevérek szempontjából egyik legfontosabb barlangja, melyben Erdély, illetve Európa egyik legnagyobb hibernáló kolóniája található. Ahol a szokatlanul magas egyedszámot egy szintén figyelemreméltó fajdiverzitás egészíti ki.

Bücs Szilárd

A résztvevők a Romániai Denevérvédelmi Egyesület tagjai, akik az éves rendszerességgel ismétlődő országos denevér monitoring programnak kívánnak új, aktuális adatokat szolgáltatni.

Mindezek ellenére az első kérdés, ami átmegy a barlangba készülő denevérész szakember fején nem a denevérekre vonatkozik. Inkább olyasmin jár az eszünk, hogy mekkora a vízszint, lesz-e áradás, míg a barlangban tartózkodunk, nagyon jeges lesz a sziklafal? Illetve, hogy a rajtunk feszülő búvárruha mikor fogja beengedni a hideg, 3-4 ºC-os barlangvizet? Ez utóbbi kérdésre nemsokára, az első 10 méter után megkapjuk a választ.

Habár az utóbbi évek áradásai jelentős mértékben feltöltötték homokkal a bejárati szakaszt, a látogató nem kerülheti el a nyakig merülést, nagyobb vízállás esetén az úszást. A régi turistaútvonal vasúti sínekből álló maradványai spagettihez hasonlóan, meghajlítva hevernek a patakmederben, tanúsítva az olvadáskor és áradáskor érkező víztömegek erejét. Szerencsénkre alacsony a vízállás és könnyű az előrehaladás, így lépéseink biztonsága mellett egyre inkább figyelhetünk a barlang repedéseiből kihallatszó szociális denevérhangokra.

A faj, mellyel elsőként találkozunk a barlangban, és melynek egyelőre csupán tipikus „csevegését” halljuk, a rőt koraidenevér (Nyctalus noctula). A téli periódusban a faj előszeretettel használ sziklarepedéseket, ahol általában több tíz, ritkábban több százas csoportosulásokat alkot. Mivel a repedések mélységét nem tudjuk megállapítani és a „csevegés” okozta hangzavart sem lehet egy tudományos mértékegységgel jellemezni, ezért az egyedszámot is csupán megbecsülni tudjuk. „Korai ≈ 90-100” – kerül a jegyzetfüzetbe.

Két szomszédos repedésben is találkozunk a fajjal, összesen pár száz egyedet saccolva. Az erős kézi reflektorokkal végigpásztázzuk a barlang mennyezetét (átlagmagassága 30-40 méter), hogy nem kerültünk-e el egy kolóniát, majd továbbhaladunk.

A barlangok igencsak hideg (sok esetben mínusz hőmérsékletű), bejárati részének tipikus denevérfaja a nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus). Sziklapárkányokon hason fekve, lapos orrával, háromszögletű fülével valóban úgy fest, mintha most pihenné ki a falnak-ütközést.

Idős erdők denevérfaja, elterjedése szorosan kötődik az odvas fák jelenlétéhez. Ebből kifolyólag az idős erdők védelme elengedhetetlen a faj populációinak fennmaradásához. A Szolcsvai Búvópatakban maximális egyedszámuk nem haladja meg a pár tízet. Még javában beszűrődik a kinti világosság, de már azonosítjuk a faj néhány példányát. A barlang teljes felméréséig valószínűleg többször kerül még bejegyzésre a „PISZE +1”.

Túljutva a földalatti folyó legnehezebb részein, a barlang folyosója kiszélesedik, míg jobboldalon a reflektorfény elvész a Csodák termének 102 méteres magasságában. A Szolcsvai Búvópatak legnagyobb termében főképp olyan denevérfajok hibernálnak, melyek kedvelik a magas hőmérsékleteket. Így, a körülményekhez képest szaunának számító 10-13 ºC-os hőmérsékletben a nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum) és kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros) egyedeit találjuk.

Tipikus hibernálási testhelyzetükben, szárnyaikban burkolózva alig érzékelhető sziklafokokba kapaszkodnak, passzívan, szinte közönyösen. Megtehetik, mivel speciális anatómiai alkalmazkodásuk lehetővé teszi, hogy a függeszkedés ne igényeljen energia-befektetést. Csupán lámpafényünk gyors, kutató villanására húzzák össze magukat, jelezve, hogy habár mélyen alszanak, inkább menjünk és keressünk más denevérfajokat.

Míg a kis patkósdenevér az esetek túlnyomó részében magányosan hibernál, addig nagyobb fajtársa hajlamos tömött, százas nagyságrendű kolóniák létrehozására is. Az, hogy a Csodák termében ebből a fajból is csupán magányosan hibernáló egyedeket azonosítunk, talán a terem méretének, a hibernálásra alkalmas mennyezetszakaszok sokaságának tudható be. A Csodák termének körútja 47 kis patkósdenevér és 19 nagy patkósdenevér azonosításával zárul le.

Visszaereszkedve a folyó szintjére, folytatjuk utunkat a barlang legfontosabb kolóniái felé. Pár „akrobata/vízipók szeretnék lenni” mutatvány után megérkezünk a barlang „nyugis” szakaszába, ahol a több ezres törpedenevér- (Pipistrellus pipistrellus) kolóniát a már megszokott fülkében találjuk. A fülke mélysége miatt a pontos egyedszám nem állapítható meg, de mindenképp jóval 15.000 fölött van. Irodalmi adatok alapján számuk (az egész barlangban) meghaladhatja ennek kétszeresét. A törpedenevér Románia legkisebb denevérfaja, egy gyufásdoboz nagyságú sziklarepedésben töltött tél után sem lesz klausztrofóbiás.

Törpedenevér egyed, illetve kolónia

Pár tíz méter után a bejárati szakaszból már ismert csevegés hallatszik, és a vízszint fölött pár métert felmászva meg is találjuk a hangok forrását, 30-40 koraidenevér formájában. Közelükben „kisebb” csoport törpedenevér (400-500 egyed) hibernál.

Abban a pontban, ahol a barlangfolyosó éles jobbkanyart vesz, megállunk, és csendben lepakoljuk felszerelésünket, oda ahonnan nem viszi el a víz. Hosszabb szemlélődés következik. Ha először járnánk itt, valószínűleg gyanútlanul folytatnánk utunk, elhaladva Románia egyik legnagyobb denevérkolóniája alatt. A hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) megközelítőleg 50.000 egyedet számláló sötét tömege hangtalanul csüng a mennyezeten. Élő szőnyegként szakítják meg a barlang folyosójának világosbarna színét. Mivel ekkora egyedszámokat még becsülni sem lehet, ezért ténylegesen szőnyegként tekintünk a kolóniára: négyzetmétert számolunk. Azonban a fényképek, mérőszalag, illetve az utólagos számítógépes munka segítségével is csak becsülni tudjuk: idén januárban megközelítőleg 65.000 hosszúszárnyú denevér hibernál a barlangban, lényegesen több, mint az elmúlt tél folyamán.

A hosszúszárnyú denevérek száma az évek során fluktuációkat, illetve enyhe növekedést mutat. A jelenlegi emelkedett egyedszám újból alátámasztja a Szolcsvai Búvópatak fontos szerepét a régió denevérfaunájának életében. A hosszúszárnyú denevér teljes életciklusát barlangokban tölti, így egyike azon denevérfajoknak (a patkósdenevérekkel együtt), melyek stabil fennmaradása a barlangi környezet kompromisszumok nélküli, fokozott védelmét igényli.

Hosszúszárnyú denevér egyed, illetve kolónia

A hosszúszárnyú denevérek csoportosulása után a barlang aspektusa megváltozik. Eltűnnek a nagyobb ugratók és vízesések, az omlások és úszómedencék. Elvétve még találkozunk kis patkósdenevérekkel (kb. 100 egyed), piszedenevérekkel (összesen 30 egyed), illetve egy több mint 700 egyedből álló nagy patkósdenevér kolóniával, de a barlang e részét, egészen a végpontig a közönséges denevérek ikerfajai dominálják. A közönséges denevér (Myotis myotis) és a hegyesorrú denevér (Myotis oxygnathus) szőlőfürtszerű, tízegynéhány egyedből álló csoportosulásait vastag rétegben borítja a kicsapódott pára, jelezve, hogy a hibernálás jó ideje elkezdődött.

A denevérek téli álma periodikus: kedvező hőmérsékleti viszonyok esetén felébrednek, helyet változtatnak a barlangon belül, illetve rovarok aktivitása esetén táplálkozhatnak is. Egy hibernálási letargikus szakasz hossza változó, két héttől egy hónapig is terjedhet, az ébredési fázis pedig nagymennyiségű energiát használ el. Ha az ébredés nem természetes, hanem emberi hatásra következik be, lehetséges, hogy az illető denevér idő előtt elhasználja ősszel felhalmozott tartalékait, mely pusztulásához is vezethet. Ezért a denevérek zavarása a téli periódusban nem ajánlott, szakszerű kutatásuk és monitorozásuk is csak szervezett és operatív körülmények között valósítható meg. Mi sem vesztegetjük az időt. „KÖZI +10 +15 +5 +23 + 30 + 53” – kerül a jegyzetfüzetbe. Az eddigi évekhez hasonlóan, a Szolcsvai Búvópatakban az idén is több mint 4.000 közönséges denevér hibernál.

A barlang végpontja felé közeledve a mennyezet fél méterre ereszkedik a víz szintje fölé, így még utoljára jó alaposan megmártózunk. A félszifonon való átbújás után a barlang ismét felveszi vad jellegét, nagy sziklatömbök hevernek a heves folyású méteres vízben. Ez annak tudható be, hogy közeledünk a végponthoz (vagy kiindulóponthoz, ahogy vesszük), ahol a felszíni folyó megkezdi földalatti útját, de még nem alakított ki tipikus barlangi jelleget. Egymás hangját már nem halljuk, a levegő is megtelt hideg párával, mely a felszínről áramlik be. Denevéreket keresni már felesleges, ez a szakasz nem megfelelő számukra. A Gemănata vízesést már nem másszuk meg, közvetlenül utána, egy kaotikus szakaszban található a barlang végpontja, +123 méter abszolút magasságban.

Gyors csokoládéosztás után a visszaúton már eléggé szedjük a lábunkat. A hideg kezdi éreztetni hatását. Viszont a víz nem lett zavarosabb, így a kiutat ”megússzuk” ugyanekkora vízállással. Gyorsan haladunk, a denevéreket nem kell kifelé menet is megszámolni. A mélyebb szakaszokat már nem mászással kerüljük ki, hanem a víz sodrására bízzuk magunkat. Kivéve a bejárati vízesésnél, ahol túl fájdalmas lenne a landolás…

A felszínen még világos van. Gyors adatösszegzés és főleg a jegyzetfüzet épségének megállapítása után (lásd „Csaba, elázott-e a notesz?”), elkönyveljük, hogy a Szolcsvai Búvópatak még mindig kimagasló helyet foglal el Erdély, Románia és Európa denevérállományának életében: megközelítőleg 100.000 denevért jegyeztünk fel az utóbbi pár órában. A barlangok védelme, legalábbis ilyen típusú, nehezen járható barlang esetében, automatikusan működik. Pakolás, forró tea és irány a Torockói-hegység többi barlangja. Estére már a Kis-Ompoly völgyében leszünk…

Fotók: (c) Romániai Denevérvédelmi Egyesület

(Résztvevők: Barti Levente, Bücs Szilárd, Gábos Ede, Jére Csaba, Szabó D. Zoltán, Szodoray-Parádi Farkas. A felmérés a „Denevérfajok védelme a Királyerdőben, a Bihar- és Torockói- hegységben” elnevezésű LIFE+ pályázat keretében valósult meg. Web: www.batlife.ro)