Védett fajok | 28.3.2014
Az arany láprózsa: végveszélyben a felégetett alcsÃki Borsáros-láp kincse
Lukács 12:27
„Nézzétek a mezei virágokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsÅ‘ségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik.”
Él a CsÃki-medencében és a Hargita-hegységben egy csudálatos, apró vadvirág, a mocsári kÅ‘törÅ‘fű vagy szebbik nevén arany láprózsa. Ritkább, mint a fehér turulmadár, mindössze egy maréknyi van belÅ‘le, akárcsak a székelyekbÅ‘l, akik közt él, ezért azt gondolná az ember, hogy nagy a becsülete, óvják és babusgatják. De nem, inkább elevenen elégetik.
Mátis Attila
A taxonómia atyja, Carl Linnaeus a Saxifraga hirculus tudományos névvel illette, de a pajzán botanikusok szexifrágának becézik, s joggal, mert ha az ember hajlandó letérdelni elébe s közelebbről szemügyre venni, akkor bizony elámul kecses fomatervezésén.
Nézzétek, milyen bájos:
A mocsári kÅ‘törÅ‘fű (vagy láprózsa, román nevén ochii È™oricelului, angolul Yellow marsh saxifrage) a kÅ‘törÅ‘fűfélék (Saxifragaceae) nagyobb családjának különc tagja, mert rokonaival ellentétben, akik a sziklagyepeket kedvelik és szirtek hasadékaiban telepednek meg (gyökérzetük feszegetÅ‘ hatására aprózódnak a sziklák, innen a nevük – s milyen jó lenne, ha a székelyek kÅ‘szÃvét is ily módon lágyÃtaná meg egy gyenge virág), ez a növény az ásványvizes lápok rejtett zugaiban húzódik meg.
Közép-Ãzsiai eredetű, cirkumpoláris, arktikus-boreális faj, nálunk hidegidÅ‘szaki maradványnövény, amely az AlcsÃki-medence és a Hargita-hegység hideg mikroklÃmájú eu- és mezotróf tÅ‘zegmohalápjaiban talált menedéket. Ezek a lápok a hegyvidéki borvizes források körül alakulnak ki (jellegzetes limonitkúpokkal), ásványi anyagokban és szén-dioxidban gazdag vÃzzel, limonittal keveredett tÅ‘zeggel rendelkeznek.
Apró termetű, alig 4-20 (ritkán 40) cm magas, magányosan vagy kisebb csoportokban fellelhetÅ‘, évelÅ‘ lágyszárú növény. Hosszú gyöktörzse a lápok mohapárnáiban kúszik, ebbÅ‘l erednek narancssárga-barna szÅ‘rös, felálló szárai. A szár alján több, 10-30 mm hosszú és 3-5 mm széles levél tömörül, de nem alkotnak kifejezett tÅ‘levélrózsát. A szárat dúsan borÃtják visszás-lándzsás vagy lapát alakú levelek, szórt levélállásban. A levéllemez 5-13 mm hosszú, 2-4 mm széles, alapja felé elkeskenyedÅ‘, ép szélű, kopasz, levélerei nem kiemelkedÅ‘ek. Az alsó levelek szélesebbek, a felsÅ‘k majdnem szálasak.
Júliustól szeptemberig virágzik, virága legtöbbször magányosan áll a szár csúcsán, ritkán 2-5 virágú füzérvirágzat fejlÅ‘dik ki. A virág 5-15 mm átmérÅ‘jű. Csészelevelei (5 van belÅ‘lük) szabadon állnak, 2,5-5,5 mm hosszúak és 1,5-2,5 mm szélesek, zöldek vagy bÃborszÃnűek, barna mirigyszÅ‘rök borÃtják és szélükön pillásszÅ‘rűek. 5 szabadon álló sziromlevél (elliptikus alakúak, 6-14 mm hosszúak és 2,5/3-4 mm szélesek) alkotja az élénksárga pártát, ezek sokszor apró, piros-narancs pontokkal sűrűn tarkázottak (ezért is olyan szexi).
A virágok kétivarúak, 10 darab porzószállal és 2 darab, a bibeszál tövéig összeforrt termÅ‘levélbÅ‘l fejlÅ‘dÅ‘, felsÅ‘ állású magházzal. Termése 6-9 mm hosszú, 4-6,5 mm széles, barna vagy bÃborszÃnű, két kopáccsal nyÃló tok, ebben 50-100 darab, 0,5-1,2 mm hosszú, fekete vagy barna szÃnű, fényes és bibircses felületű mag fejlÅ‘dik ki a rovarok általi megporzás után. VegetatÃv úton is szaporodhat, sarjhagymácskák képzésével vagy legyökerezÅ‘ fekvÅ‘hajtásokkal.
A romániai flóra igazán szenzációs ritkasága, kizárólag Hargita megyében fordul elÅ‘, ott is csak négy termÅ‘helye ismert: a lövétei Hargitaligetben, a csÃkszentkirályi Borsárosban, a csÃkverebesi Benesben, illetve az újtusnádi Középpatak-lápban találták meg eddig. Sajnos, ezek közül a Benes- és a Középpatak-lápból a kommunizmus idején lezajlott folyószabályozás óta végleg eltűnt. RendkÃvüli ritkasága miatt szerepel az Európai Közösség ÉlÅ‘hely Irányelvében (ebben olyan fajok és élÅ‘helyek vannak felsorolva, amelyek szigorú védelmet érdemelnek, tilos Å‘ket károsÃtani, és érdekükben konzervációs erÅ‘feszÃtéseket kell tenni) és a Berni Konvenció függelékében. Romániában is fokozottan védett, vöröslistás faj, amelynek elméletileg a 2011/49-es törvény biztosÃt védelmet.
Az 1960-as években még a botanikusok helyileg gyakori fajnak minÅ‘sÃtették, hiszen akkoriban még nagy területeket foglaltak el a borvÃzforrások környékén kialakult Å‘si lápok.
Kerekes Szilárd helyi botanikus 2005-ben a lövétei Hargitaligetben 21 virágzó egyedet számolt össze, a csÃkszentkirályi Borsáros-láp Omlásalja nevű részében pedig 78 szálat talált. Ez utóbbi lelÅ‘hely az AlcsÃki–medence Natura 2000 közösségi jelentÅ‘ségű védett területen található. Az ACCENT GeoÖkológiai Szervezet, mint az AlcsÃki–medence Natura 2000 terület gondnoka, 2012-2013 periódusában általános felmérést készÃttetett a faj helyzetérÅ‘l (egy, a terület kezelési tervét megcélzó projekt keretében), ugyanis az AlcsÃki–medencét azért is nyilvánÃtották védetté, mert (több más értékes növény- és állatfaj, valamint fontos élÅ‘hely mellett) a mocsári kÅ‘törÅ‘fű itt él. Sajnos, a felmérés során kiderült, hogy a faj tényleg végveszélybe került, a kihalás szélén tántorog: a csÃkszentkirályi Omlásalján 2012-ben mindössze 4, 2013-ban pedig 11 egyedet sikerült megtalálni. A megmaradt populáció szigorÃtott védelmet, a felszaporodáshoz pedig emberi gondoskodást igényel.
Kizárólag az emberi gyarlóságnak köszönhetÅ‘ az a szomorú tényállás, hogy az arany láprózsa ilyen sanyarú sorsra jutott: a borvÃzforrásokat befogták, a lápokat lecsapolták, agyonkaszálták és –legeltették, s mivel ez a faj kizárólag az ilyen, mostanra eltűnt élÅ‘helyeken maradhatna fent, ezennel neki annyi, kámpec. Utolsó hÃrmondóit, mint valami mártÃrokat, máglyára vetik, lásd az idei felelÅ‘tlen, teljes mértékben illegális égetéseket az AlcsÃki-medencében.
Megmenteni csak akkor lehetne, ha szigorú védelmi intézkedéseket foganatosÃtanának az
AlcsÃki-medencében (semmi gyújtogatás, ki a juhokkal, el a kezekkel), és nagyszabású élÅ‘hely-helyreállÃtási programot dolgoznának ki (a lecsapolt területek elárasztása). Mivel már csak pár egyed van belÅ‘le, megfontolandó a mesterséges szaporÃtás és visszatelepÃtés gondolata.
Könyvészet
Cartea roşie a plantelor vasculare din România, Gheorghe Dihoru, Gavril Negrean, Institutul de Biologie București (Academia Română). Editura Academiei Române, 2009
Kerekes Szilárd (2007-2008): A mocsári kÅ‘törÅ‘fű (Saxifraga hirculus L.) elÅ‘fordulása Romániában. A CsÃki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008, 237-246.
Kerekes Szilárd (2006): A csÃkszentkirályi Borsáros láp flóraváltozásainak ökológiai és természetvédelmi értékelése. A CsÃki Székely Múzeum Évkönyve. 389-411.
Pop Emil (1960), Mlaştinile de turbă din R.P.R., Ed. Acad., Bucureşti, p149-170.
Săvulescu T. (coord. pp.), 1956 – 1972, Flora R.P.R, IV, BucureÈ™ti: Edit. Acad. Române
Raţiu Flavia (1980), Problema ocrotirii genofondului floristic al judeţului Harghita, Acta Hargitensia 1: 433-442.
Raţiu Flavia, Gergely Ioan (1981). Fitocenoze caracteristice mlaştinilor eutrofe din Bazinul Inferior al Ciucului, Contribuţii Botanice 21: 59-83, Cluj-Napoca.







