Aktualitás | 27.8.2014
112 éve kihaltnak hitt növényt találtak a Radnai-havasokban

fotó: molbiol.ru
Egy utoljára 1902-ben látott fészkesvirágzatú féle újra bizonyÃtottan létezik a Radnai-havasok Nemzeti Parkban. A felfedezésrÅ‘l a védett terület adminisztrációja számolt be, a siker pedig Mátis Attila botanikushoz és csapatához fűzÅ‘dik.
A hivatalosan Saussurea porcii-nak nevezett növénynek kékeslila virága van, annak idején egy helyi botanikus és akadémikus, Florian Porcius hÃvta fel rá a figyelmet. „Ša Korongyos-kapunak nevezett térségbÅ‘l szedett egy példányt, a saját kertjében kezdte el termeszteni, és aztán jelentkezett néhány préselt példánnyal a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kert szakembereinél, ezek most a botanikus kert múzeumának gyűjteményében vannak. Ez a növény már az 1900-as évektÅ‘l eltűnÅ‘félben van a túlzott legeltetéseknek köszönhetÅ‘en, már a Porcius által begyűjtött példányt is lelegelték, virágja nem volt†– mondták el az adminisztráció képviselÅ‘i az Agerpres hÃrügynökségnek.
A túllegeltetés miatt az a néhány példány is, amit megtaláltunk, végveszélyben van, csak azonnali intézkedéssel, szigorú védettség biztosÃtásával lehetne megmenteni – mondta el a TOTB-nek Mátis Attila.
A növényt endemikus ritkaságnak, azaz csak a Radnai-havasokban elÅ‘forduló ritka fajnak gondolták, de késÅ‘bb megtalálták az Északkeleti-Kárpátokban is, Ukrajnában, ahol napjainkban is jelentÅ‘s számban van jelen. A napokban felfedezett példány jelentÅ‘s felfedezés, hiszen 112 éve nem azonosÃtották Romániában a növényt. Az elkövetkezÅ‘ idÅ‘szakban a helyet, ahol megtalálták, szigorúan védett területté fogják nyilvánÃtani, hogy megÅ‘rizzék az állományt.
A Radnai-havasok Nemzeti Park az ország második legnagyobb biorezervátuma.




