Aktualitás | 2.10.2014

A láncfűrész az új népi hangszer a természetjáró fotós szerint

Gál László: Túl közel

Most is az erdőről jött, hat napig ott volt, terepen. Vagyis otthon. Talán amikor azt mondja, “hazamegyek”, már a csendre, az avarra, lombra, a fák közé kihúzott függőágyára gondol. Nem plafonra, falakra, szobára. Az erdőben megtalálta a helyét. Nem ágyban, párnák közt.

B.D.T.

Gál László (akivel Urban Hero-interjúnk is volt 3 évvel ezelőtt), alias Tekergő, alias Transylvanian Tracker idéntől a Transylvanian Wildlife Project új igazgatója, de végül nemcsak erről beszélgetünk: ez egy formális funkció, levelekre vagy üzenetekre kell néha válaszolni, azon kívül mindenki éppen külön utakon jár, mióta a NatGeós pályázatuk lezárult. Leadták nyáron a videó- és fotóanyagot, a jelentést, és most várják a természetfilmezés globális nagyágyújának a visszajelzését, hogy elfogadják-e, ki kell-e egészíteni, mikor megy műsorba. Ennek a folyamatnak még másfél éves lefutása van, addig a NatGeo előjogot formál a Csomád-Bálványos védett területen végzett kutatómunka eredményeinek közlési jogára, ugyanígy az ott készült videó- és fotóanyagra.

Az erdei filmezésre alkalmas felszerelés viszont maradt a TWP-nél, és kutatási célokra továbbra is használhatják.

>> Állatokra csak fotógéppel lőni: egy nyomkereső a 21. században >>

Semmi nem változott, továbbra is járok, amerre csak tudok – mondja szűkszavúan és szerényen a nyomkereső. “Önképzést folytatok. Ez életforma továbbra is, emellett a célom az, hogy megvessem a lábam a filmes szakmában.” Pici kerékpárboltját és műhelyét is felszámolta, hogy minden idejét a szenvedélyének szentelhesse.

Vágatlanul, egyenesen a vadonból

Vannak kocavadászok és – kockáztassuk meg – olyan természetfotósok, akik egy ember által épített les magasából, viszonylagos biztonságban lőnek puskával és/vagy fotógéppel. És van Tekergő, akinek mottója: “A vadon természetessége formálja képeimet, nem élek a mesterséges lesek lehetőségeivel.”

Fotó: Paul White

Főleg Felső-Háromszék hegyeit, erdőit járja, filmezi és fotózza szinte testközelből a vadállatokat. “Nem megyek fel egy szarvasért a Transzfogarasra, van itt nálunk minden, csak győzze az ember.” Nem kell tehát aggódni, hogy a NatGeós pályázat keretén belül készült anyagok zárolva vannak, mert a többi helyszínről is van rengeteg anyag.

Idén két fotókiállítás nyílt Kézdin és Baróton Gál László és a szintén TWP-tag Bereczki Barna hegymászó, természetfotós képeiből. Elkészült Gál három év munkáját összegző amatőr filmjének első része is, amit a megnyitókon levetített, de iskolákba is megy vele, ha hívják. A filmet négyrészesre tervezi, narrációval ellátva. CD-n lehet rendelni a szerzőtől az első, 25 perces részből (kontakt: kantalaci@yahoo.com)

>> Youtube-csatorna >>

Kézdin most teljesen új képek láthatók a Vigadóban még a hó végéig. (Lehet vásárolni is belőlük.) Néhány soros kis történeteket írt hozzájuk, mint ahogy a blogján néha egy-egy bejegyzésben megosztja néhány fotó elkészülésének körülményeit.

Ahogy kihúzza magát és felemeli a fejét, olyan érzés önt el, mintha teljesen fölöttem lenne. A következő gomblenyomásra már vészjelzésként összecsapja pofájában a fogait, és fúj párat.
(. . .) későre hagytam abba a fotózást, nem adtam meg a tiszteletet, érzem, hogy túlléptem bizonyos határokat, amelyek eddig életben tartottak. . . várom a következő lépését. . . meg is lépi, ha egyáltalán lépésnek lehet nevezni. . . nem is tudom felfogni, mi történik valójában. . . egyszerűen eltűnik a kijelzőről, egyúttal a szemem elől is. . . a másik irányba. (. . .) És igen, ilyen helyzetekben történnek azok az esetek, mikor azt olvashatjuk az újságban, hogy a medve megtámadta a gombászót. . . én itt és most biztosítom az olvasóimat, hogy ha ez megtörténne velem, akkor nem a medve lesz a hibás, hanem én! Meg is fogom érdemelni, mert tiszteletlen voltam vele és a természettel.

Transylvanian Tracker

Megérintik-e ezek a fotók, filmek a nézőt, cselekvésre késztetik-e esetleg, hogy tegyen valamit azért, hogy megmaradhasson ez a rendkívül gazdag élővilág a Kárpát-medence erdőségeiben? A nyomkereső enyhén szkeptikus e tekintetben, persze, elsősorban saját magáért folytatja a munkát, mégis, szeretné hinni, egy-két embert kimozdít és elindít valamilyen irányba.

A gyerekeken, akiknek vetít, gyakran érződik, hogy abban nőttek fel, amit a közvélekedés mostanában egyre intenzívebben nyomat: a vadállatok kárt tesznek, elviszik a juhot, tönkreteszik a termést. Ez befolyásolja a viszonyulásukat is a természethez.

“A medvés történeteimet épp azért osztom meg a blogon, hogy rávilágítsak, nem egészen úgy van, ahogy a média bemutatja ezeket a történeteket. A sértett fél az ember a maga hatalmas egójával, a másik felet viszont, a medvét, senki nem kérdezi meg. Nagyon egyoldalú ennek a témának a kezelése, és ezért szoktam kiállni, írni pár sort. Kaptam is érte. Voltak olyan reakciók, hogy hülyeségeket írok, nehogy már én világítsam föl a tudatlanok elméjét, és ha kijárnék az erdőre, másképp gondolkodnék” – mosolyog. Nem foglalkozik ezekkel a “hétvégi harcosokkal” és szájhősökkel, “sőt, ez még olaj a tűzre”.

A túllegeltetés a legveszélyesebb

Tapasztalatai szerint most rengeteg vad van a mezőkön. “Fent az erdőn viszont nem kapsz. Nincs élelmük. Ez az egyetlen ok, amit az emberek viszont nem látnak be. Túllegeltetés van, nagyon megnőtt főleg a juhoknak a száma, a legelők eltartóképességén felüli mértékben. Ezt senki nem ellenőrzi. Azt mondják, a sajt messzire gurul, egészen be Bukarestig. S a vadaknak nem marad, amit enniük. A medve is ilyenkor füvet, gyümölcsöket eszik, mert makktermés már nincs. De kap valamit? Simára van legeltetve minden, ki van száradva, azt a pár vackort, ami lesett a fáról, a juhok megették. Nincs elég élelem a vaddisznóknak se. A szarvasoknak még úgy-ahogy. De ők is lejárnak éjjelente. Ezt nem fogják fel az emberek.”

Szerinte ha öt évig nem vinnék fel a juhokat az erdőre, akkor a vadak 80%-a nem jönne le a mezőkre. “Nem érdeke, hogy bujkáljon egész nap, folyamatos stresszben éljen a mezőn a búzatáblában. Nem olyan tudatlanok a vadak, mint ahogy az emberek gondolják, hogy hülye állatok. Ha ott nincs élelem, akkor odamennek, ahol van. Vagyis a mezőn, mert fent mindent lelegeltettek.”

A legnagyobb veszélyt szerinte a túllegeltetés, ezen belül is a juhtartás jelenti a vadvilágra, a természetre. “A juhászkutyákat, ahogyan tartják… olyant is fotóztam, hogy a kutya a megfeketedett társát kiásta a hó alól és ette. Éjjelre el vannak engedve, mennek, vadásznak. Nem egy fotóm van errÅ‘l. Tavasszal, a szaporodási periódusban, vadmalacokat, Å‘zgidákat, szarvasborjút ejtenek el. A juhászkutyák végzik a legnagyobb pusztítást. Annyit nem lÅ‘nek ki a vadászok sem.”

Vadászokkal már nincsenek konfliktusai, egyeztet velük, amikor megy az erdőre, hogy merre ne járjon, merre járhat, s ezt betartja. “Nem veszekedni akarok, hanem tanulni s fejlődni.” Tapasztalatai szerint vannak vadászok, akik tényleg gazdálkodnak a vadakkal, nem irtják őket: mert “van különbség”. A róka például “dúvadként” van számon tartva, kordában kell tartani a populációkat, mert ha nem, nem lesz sem fogoly, sem fácán, sem nyúl. A rókának egyedüli természetes ellensége a rüh és a veszettség. Természeti állapotban, emberi beavatkozás nélkül a ragadozók elszaporodásával csökken a prédafajok állománya, ennek következtében a ragadozók kevesebbet fialnak, ami lehetőséget ad a növényevők állományainak újabb felszaporodására. Az ember azért lépett be ebbe a körforgásba és kezdte szabályozni a rendszert, mert a nyúl, fácán, vaddisznó, őz, szarvas értékes a számára.

Fakitermelés: elsősorban a módszerrel van baj

Gál azt tapasztalta, hogy az ésszerűség határain belüli fakitermelés még jót is tud tenni, az irtásokon vagy a meggyérített erdÅ‘ben felnÅ‘ a málna, szeder, lesz élelem. Hatalmas, több száz hektáros oldalak letarolása – mint a Fogarasban vagy a KirálykÅ‘n – persze nem jó, de a környéken tapasztalatai szerint nincs ilyen mértékű kitermelés. “El lehet tűrni a szálaló vágásokat, amikor csak gyérítik az erdÅ‘t” – véli. Igaz, az is folyamatos zavarással jár: vannak helyek, ahol hétfÅ‘tÅ‘l hétfÅ‘ig szól a láncfűrész: “az lett az új népi hangszer.”

Gyakran nem is maga a fakitermelés, hanem a hátrahagyott rombolás – feldúlt patakmedrek, új erdőkitermelő utak – okozza a gondot. A rossz módszerek. “Az esetek többségében behúzatják a fát, utána nem töltik fel az utat, nem egyengetik el. Két-három esőzés, az út közepét kimossa, lesz egy mély árok, azt az utat már többé nem használják, mellette nyomják a következő utat. Az ilyen gazdálkodónál meglátszik, hogy az erdőben az oldal nem egyenes, hanem hepehupákkal teli, ami az erózió miatt nem jó.”

Pillangóhatás

Gál László nem tudja, hányan láthatták a kiállításokat, ahogy Facebookon nyomnak egy-egy lájkot az éppen megosztott fotóra, úgy néha személyesen is elmondják: tetszik, szép, jó, várják a folytatást, de konstruktív kritikát nem igazán kapott. Sok helyre elküldte a filmjeit, ingyen, de nem ment adásba. Továbbra is azon dolgozik, hogy a filmes szakmában bizonyítson; önmenedzselésre és marketingre azonban nem futja az idejébÅ‘l. Hogy mibÅ‘l él meg? “Az a tányér kaja kikerül” – jön a válasz.

Fontosabb kimenni megint az erdőre. Haza. Aztán újabb fotók kerülnek fel, újabb kis történetek.

“Ennyi, amit tenni tudok. És annyit, hogy a lehető legkevesebbet ülök az emberek között. Amíg a pénz és az önös érdekek mozgatják a világot, nem marad más. Az önzésből és önsajnálatból kellene kicsit lefaragni, s talán akkor jobb lenne. De én jobb szeretem kinn a természetben, ott vannak kihívások, olyan dolgokat kell véghezvigyek, amit városon nincs ahogy. Az erdőn nem kell jó kapcsolataid legyenek, csak az számít, amit teszel. Nem szeretem ezt az elkényelmesedett, komfortos élhetetlenséget. Nem úgy látom, hogy az emberek jó irányba fejlődnének. Az ember azt gondolja, mindenek fölött áll. Pedig az embernél mocskabb állatfaj nincs. Az ember egója nem fér meg egyébbel. Ezen nem csodálkozol, ha szétnézel, mit művel az ember a saját fajával: ugyanazt teszi a környezetével és az állatvilággal. Nem kapom a városban a helyem. A filmeket, képeket, szövegeket az embereknek készítem ugyan – nem lehet őket sem egy kalap alá venni, vannak, akik megérdemlik, hogy részei legyenek a természetnek. De nem is lenne jó, ha mindenki ezt szeretné. Én abszolút nem vagyok követendő példa.”