Aktualitás | 17.10.2014
A hazai média esete a “fekete viperával”
Egy vâlceai hegymászóklub tagjai éppen a Parâng-hegységben túráztak, a helyi tájat vették hobbiból kamerára, számol be a digi24 hÃradója. Egyszer csak egy kÃgyóra lettek figyelmesek, hát lefilmezték azt is. Aztán valahogyan, valakik kiderÃtették róla, hogy ez a „fekete viperaâ€, és hogy a fajt 41 éve nem látták már Romániában. A hÃr természetesen mások is átvették, például a Yahoo News.
k. á.
SzÃne teljesen fekete, nincsenek rajta minták, hosszúsága 40–60 cm, mondják a hÃradóban, hozzátéve azt is, hogy utoljára a ’70-es években láttak nálunk, akkor a Fogaras-hegységben és a KirálykÅ‘n találkoztak vele. Még közlik azt is, hogy a nedves élÅ‘helyeket kedveli, ahol az éjszakai és nappali hÅ‘mérséklet között jelentÅ‘s eltérés van; általában a magasan fekvÅ‘ zónákban él, 1500 méteres magasság fölött. Majd természetesen jönnek a mit tegyünk, ha találkozunk vele? féle jó tanácsok: mivel mérges kÃgyó, ha valakit megharap, és az nem részesül orvosi kezelésben, akkor 10 órán belül meghalhat.
A csatorna által felkért szakértÅ‘k (név nélkül, persze) azt ajánlják, ha egy túrázót megharap a kÃgyó, akkor lehetÅ‘leg mozogjon minél kevesebbet, hogy a méreg vérben való keringését ne gyorsÃtsa meg. Ha van nála bicska/kés, akkor ejtsen egy vágást a fogak nyoma között, és fecskendezze ki a vért. Ilyenkor jó szorÃtókötést tenni a seb felé, hogy ne terjedjen gyorsan a méreg.
Fekete vipera azonban nem létezik. Mármint ilyen faj nem létezik, fekete szÃnű vipera persze van, de ennek oka a melanizmus, a pikkelyek fekete elszÃnezÅ‘dése, amit a melanin festékanyag felhalmozódása okoz. A melanizmus fÅ‘leg egyes emlÅ‘s-, illetve hüllÅ‘fajokra jellemzÅ‘. A „normálisâ€, illetve sötét egyedek aránya többnyire a környezeti viszonyoktól függ, egyes helyeken, illetve életmódtól függÅ‘en más-más szÃnezet javÃtja a túlélés esélyeit.
Sos Tibor hüllÅ‘szakértÅ‘t kérdeztük meg, mi a csuda lehet a fekete vipera. Sos Tibor szerint egy keresztes vipera van a felvételeken, abban pedig, hogy fekete, semmi meglepÅ‘ sincs: egyes kutatások szerint a fekete szÃn elÅ‘nyt jelent a kÃgyók számára a hÅ‘szabályozásban a hegyvidéken, mert hamarabb felmelegednek az egyedek. Ez ugyanakkor hátrányt is jelent: Ãgy magasabb a predációjuk is, mert a rájuk vadászó ragadozók vagy madarak könnyebben észrevehetik Å‘ket.
„Lehetséges, hogy ott magasabb a fekete egyedek száma, ahol kisebb azoknak a ragadozóknak a száma, amelyek vizuálisan találják meg a táplálékot, mint például a ragadozó madarak†– mondja a szakértő. És az, hogy negyven éve ne látták volna? Hülyeség. Sos elmondja, vannak populációk, ahol a melanisztikus egyedek száma magasabb, pl. a Keleti-Kárpátokban. Šmaga is több példányt fotózott már idén a Nagyhagymásban. Nézzétek csak:
A keresztes vipera (Vipera berus) egyébként egyáltalán nem ritka, Európa és Ãzsia nagy részén találkozhatunk vele. Viszonylag rövid, vaskos kÃgyófaj, testhossza átlagosan 60–90 centiméter.
Pikkelyes bÅ‘rének szÃnezete változatos, lehet szürkés, barnás, vöröses alapú, vagy éppen melanisztikus, egyszÃnű fekete is (Vipera berus varietas prester). Hátán barna, cikcakkos sáv fut végig a tarkótól a farok végéig, amit az oldalakon hasonló szÃnű foltsor kÃsér. A tarkón jellegzetes X vagy Y alakú mintázat látható, de ez egyes tájegységek populációjában hiányozhat is. A sáv az inkább szürke alapszÃnű hÃmek esetében sötétebb, feketésbarna, mÃg a barnásabb nÅ‘stényeknél inkább világos. A hasoldal szürkés, fekete foltokkal tarkÃtott, mÃg a farokvég alulról minden esetben sárga vagy narancssárga szÃnezetű, még a teljesen fekete példányok esetében is. Az ajakpajzsok gyakran fehér szÃnűek, a fekete hÃmeken gyakran fekete ez is.
A farok hirtelen vékonyodik, az ivarok szerint eltérÅ‘ módon és formában. A hÃmeknél a kloákanyÃlás felett kétoldalt bemélyedés látható oldalról, mely segÃti a nÅ‘stény rögzÃtését a párosodás során. A nÅ‘stények farka hirtelen vékonyodó. A nÅ‘stények feje lapos és háromszög alakú, mÃg a hÃmek feje nyújtottabb, inkább körte formájú. A hÃmek karcsúbbak és hosszabbak a zömök, vaskos testalkatú nÅ‘stényeknél, és több farokpajzsuk van (ezek száma a nÅ‘stényeknél 24-31, a hÃmeknél 32-46).
Marása sem olyan veszélyes, mint a „fekete viperáról†állÃtják: mérgének viszonylag alacsony a toxicitása – tájékoztatott Sos Tibor. Minton 1974-es jelentése szerint az LD50 6.45 mg/kg. A kibocsátás mennyisége is meglehetÅ‘sen alacsony, ugyanezen jelentés szerint 48-62 centiméteres példányoknál 10-18 milligramm. Ha valakit megharap, az azonnali, erÅ‘s fájdalmat (amely órákon belül elterjed), gyengeséget és gyulladást okoz, percek múltán bizsergÅ‘ érzés és duzzadás lép fel. Ritkán vérhólyagok jelentkezhetnek, ugyanakkor sebek jelennek meg, melyek 24 órán belül az egész megduzzadó végtagot beborÃthatják. RendkÃvül ritkán nekrózist is okozhat a méreg. Súlyos azonban, ha valaki allergiás a méregre. Ugyanakkor már nyolc ellenszere is ismert. Halálos esetek ritkán történtek a találkozásból.












Közzétéve: 17.10.2014, 5:06 pm
Engem 15 evesen, 1993-ban mart meg egy nosteny fekete vipera a Gorgenyi havasokban. Az valoban nem 41 eve volt 🙂 . Tuleltem, bar akkor nehez volt szerumot szerezni, kicsit keson, de bekaptam. Konnyen osszetevesztheto egy vizisikloval, ha nem vagyunk jartasak a kigyok vilagaban… Ugyhogy vigyazat kirandulok, a vipera berus varieras prester valoban letezik es megbar el sem volt tunve!
Közzétéve: 18.10.2014, 8:04 pm
De most el fog … télire!