Aktualitás | 23.8.2010

Elsüllyesztett falu a Mócvidék szívében

Fotók: Sebők Botond

RoÅŸia Poieni, azaz Veresvölgy olyan hely, ahová nem jutna eszünkbe csak úgy ellátogatni. Miközben Verespatak állandó téma, alig esik szó a néhány kilométerre fekvÅ‘ rézbányáról és zagytározóról. Akik a verespataki és környékbeli turizmusról vitázunk, mintha elfeledkeznénk a közelében elterülÅ‘ “ökológiai bombáról”. Amikor a FânFesten jártunk, úgy döntöttünk, hogy egyúttal megnézzük a RoÅŸia Poieni-i fejtést és ülepítÅ‘tavat is.

Fülöp Noémi, Rácz Tímea

A bánya és a tó tavaly nyáron került a lapokba azzal, hogy a kitermelés működtetője, a Cupru Min vállalat pénzügyi gondok miatt nem tudja már semlegesíteni a vegyi anyagokat tartalmazó zagytározót, és egy kiadósabb esőzés következtében bármikor az Aranyosba, majd a Marosba és a Tiszába juthat a szennyezés. A semlegesítéshez napi 50-60 tonna mészre van szükség, és erre a vállalatnak nincs pénze.

>>Az Origo portál 2009-es riportja Rosia Poieni-ről>>

Az ökológiai katasztrófa szerencsére nem következett be, de úgy hírlett, a semlegesítési folyamatok a mai napig nem a megfelelÅ‘ módon folynak. Ezért elÅ‘ször LupÅŸa község polgármesterét kerestük fel – ide tartozik ugyanis a bánya -, hogy információkat szerezzünk a jelenlegi helyzetrÅ‘l. MăcăieÅ£ Alexandru szerint nem áll fenn semmilyen veszély, a meszet öntik rendesen. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy fokozott figyelemre van szükség, folyamatosan ellenÅ‘rzik a víz minÅ‘ségét, amely eddig a megszabott határértékeken belül mozog. Arra biztatott, menjünk, nézzük meg magunknak.

Bár a polgármester útbaigazított, minden szembejövőtől megkérdeztük, hogy biztosan jó úton járunk-e, viszont a szembejövők száma meglehetősen korlátozott volt. Az útbaigazítások első hallásra gyanúsnak tűntek – „felötlik az útban egy nagy csűr, aztán lesz balra egy piros cserepes ház, és ott kell letérni” –, aztán kiderült, ennél akkurátusabban nem lehetett volna leírni.

A dombon felkúszó úton egyetlenegy bácsival és a fiával találkoztunk – de ő mesélt a legtöbbet. Kiderült, hogy valamikor ő is bányában dolgozott, és úgy gondolja, ezen a vidéken nagyon sokan nyernek a bányászatból. Úgy vélte, a technológiák fejlesztése és a környezetvédelemre fordított nagyobb odafigyelés hozhatná meg igazán a környék jólétét, de az alternatívák, például a turizmus semmiképpen nem. Azt is elismerte, hogy bár a tavat semlegesítik, a hegyekről lemosott nehézfémekkel senki nem törődik, és ezeknek egy része egyenesen az Aranyosba folyik, nem a gyűjtőtóba.

A bácsi abban is megnyugtatott, hogy jó úton haladunk, így nemsokára elérkeztünk a zagytározóhoz. A látvány valóban döbbenetesnek bizonyult: körös-körül zöldellő dombok, a völgyben pedig a több színben játszó víz és iszap.

Színekben játszó zavaros vízszerűség

A zagytározót 1983-tól kezdték kialakítani, és azóta folyamatosan oda folyik a meddÅ‘. Az egykori Geamana falu mára már teljesen eltűnt a lében, iszapban – egyedül a templomtorony áll még ki belÅ‘le. Döbbenetes látvány, még akkor is, ha tudjuk, miért megyünk oda.

A zagytározó távlatból.

Ilyen a mócvidéki idill?

A hatalmas tó egyik partján végighaladva érkeztünk el az újabb emelkedőhöz, amelyről csak sejtettük, hogy a fejtéshez visz. Indulás előtt többektől azt hallottuk, hogy úgysem fognak beengedni, külön engedély kell, vagy esetleg, ha szépen kérjük, akkor talán van esélyünk. Próba-szerencse alapon felkapaszkodtunk a dombon, és teljesen váratlanul ott álltunk a külszíni fejtés tövében: a síri csend kifejezés hirtelen értelmet nyert.

A fejtés – valóban kicsit más bolygón éreztük magunk

A hegyoldal alján végighaladva sehol egy őr, egyetlen nagyobbacska gyerekkel találkoztunk, akit szemmel láthatóan nem zavart, hogy odatévedtünk: megmutatta, merre tudunk kijutni, és még integetett is. Így jutottunk el a sorompóhoz, amelytől mindenki féltett – csakhogy a másik oldalról. Az őr minden további nélkül megengedte, hogy áthajtsunk, miután nagyon udvariasan belenézett a csomagtartónkba. „Egyszerre gyönyörű és félelmetes”, fogalmazott alkalmi idegenvezetőnk, az egykori bányász – csak a végére értettük meg igazán, miről beszél.

Kontraszt