Aktualitás | 22.7.2015

Vadkárok, medvék: ne a tünetet kezeljük, hanem a kiváltó okokat!

Fotó: Gál László

Ismét forró téma lett a sajtóban a székelyföldi medvekérdés annak kapcsán, hogy Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor petíciót nyújtott be a környezetvédelmi minisztériumnak. A szenátor a sajtóban azt nyilatkozta, megítélése szerint a medvék elszaporodtak és egyre több kárt okoznak.

B.D.T.

A petíciót 70 székelyföldi polgármester, a Hargita és Kovászna megyei tanácsok elnökei, illetve a két megye parlamenti képviselői és szenátorai jegyzik. A kártérítések kérdésének megoldását sürgető dokumentumban szerepel: 2014-ben 527, medvék által okozott vadkárt jelentettek, ezekből csupán 99 után fizettek kártérítést, 197 esetben nem találták megfelelőnek a dokumentációt, 231 esetben pedig még nem született döntés.

A petíció szövegében az ember-állat konfliktusok megelőzésének fontosságát hangsúlyozzák, valamint arra mutatnak rá, Hargita és Kovászna megyében egyre gyakoribbak a medvetámadások, vadkárok, amelyek elsősorban a kistermelőket sújtják. Emellett hivatalos statisztikákra is hivatkoznak, melyek szerint a medvepopuláció évről évre nő.

>> Tavalyi, kétrészes cikkünk a “medvebűnözésről”: 1., 2.

A kártérítések rendezetlensége (késnek a kifizetések, az ügyintézés egyesek számára hozzáférhetetlen és roppant bürokratikus stb.), a nagyragadozó-ember konfliktusok hatékony megelőzésének kérdése nagyon fontos téma, csak kár, hogy az a kontextus és retorika, amellyel a közéletben erről kommunikálnak, ismét és új erővel a medvék ellen hangolja a közvéleményt. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a helyi közösségek, gazdák, termelők érdekeit a természetvédők semmibe vennék, vagy nem fordítanának rá kellő figyelmet. A kompenzációk, kártérítések rendezését legalább ennyire fontosnak tartják, és régóta lobbiznak érte. Viszont a medvék túlszaporodásának tézisét jelen pillanatban semmiféle komolyan vehető tudományos kutatás nem támasztja alá, mégis nap mint nap erről beszélnek a közéletben, és így növekedik a nyomás, hogy az illetékes hatóságok a kilövési kvótákat följebb srófolják.

Az empirikus megfigyelés, hogy “sok a medve” – azaz olyan helyeken is látni a nyomát vagy Å‘t magát, ahol korábban nem, és megszaporodtak a medvék által okozott károk – még nem bizonyítja, hogy többen lennének. (Lásd részletesebben az alábbi idézetet és a belinkelt régebbi cikket.)

A medvéknek nincs „flotantjuk”: sokukról azt sem mondhatjuk, hogy pl. „Hargita megyei”, hiszen rendszeresen vagy időszakosan megfordul több megyében is (mert a vadászterületek határaihoz hasonlóan a medvék az emberi megyehatárokról sem voltak felvilágosítva). Ergo érvényüket veszítik az olyan jellegű kijelentések is, miszerint x megyében elszaporodtak a medvék, ezért növelni kellene a kilövési kvótát.

A mérési módszer pontatlanságával jó esetben maguk a vadászegyesületek is tisztában vannak, ám a terület bérleti szerződése kötelezettségekkel jár: ki kell tölteni az adatlapot valamilyen adatokkal, és le kell jelenteni a számokat. Ezeket megyei, majd országos szinten összesítik. Így jött ki pl. 2011-ben egy 5630-6380 példányos becslés.

A számolási módszer mellett a bürokrácia is keresztbe tesz azoknak, akik lelkiismeretesen szeretnének eljárni. Tételezzük fel, hogy a vadásztársaság maximálisan jóhiszemű és professzionális munkát akar végezni adott keretek között. Vagyis nem pumpálja föl mesterségesen a számokat a kilövési kvóta megnövelése érdekében, sőt valahogyan még a duplázásokat is kiszűrné. Ha ezt tenné, és az előző évben lejelentett számhoz képest reálisan sokkal kevesebb jön ki (mert pl. pont a számláláskor nem jártak arra medvék, különböző okokból: számukra megfelelő élelem hiánya, zavarás hatása miatt stb.), akkor a terület bérleti szerződésének felbontását kockáztatja. Ugyanis a szabályok sincsenek tekintettel a medvék nagytávú mozgásaira, és úgy értelmezik a korábbi évinél kisebb számot, hogy a vadásztársaság nem gazdálkodott megfelelően a területen.

Tehát ördögi kör alakul ki, ami a hivatalos adatokban szereplő számokat egyre feljebb és feljebb srófolja. >>Tovább

A székelyföldi sajtó nagy része jópár éve a politikusok, vadásztársaságok nyilatkozatait visszhangozza a témában, de szinte soha nem esik szó a jelenség hátterében álló okokról. Mi több, aki az okokról próbál beszélni, az azonnal megkapja a “sötétzöld” címkét, és azt, hogy fontosabb neki a medve, mint az ember élete. Ez a leegyszerűsítÅ‘ és az indulatokra apelláló retorika lassan mindent behálóz, és egyre nehezebb ebbÅ‘l a diskurzusból kilépve racionális érveket felsorakoztatni.

Mégis (ismét) kísérletet teszünk erre, ezért ökológusokat, biológusokat, természetvédőket, természetfilmeseket kértünk fel, vázolják szempontjaikat, és szakmai hírnevüket, tekintélyüket latba vetve erősítsék azt a tábort, amely a medveellenes retorikát károsnak tartja, és érveket próbál bevinni a közbeszédbe. A beérkezett véleményeket sorozatban közöljük.

Első két válaszolónk:

Dr. Pap Péter László terepbiológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének docense a kérdések egy részére reagált. A fiatal kutató a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János-kutatói ösztöndíjasa, többek között állatökológiát, terepkutatás-módszertant és etológiát tanít az egyetemen, emellett számos nemzetközi kutatásban vett és vesz részt. Bár szűkebb szakterülete a madarak tanulmányozásához kapcsolódik, nem a medvékhez, távolról sem tartozik a szobatudós vagy EU-bürokrata kategóriába, aki csak íróasztal mögött ülve, képernyőn lát medvét. Másik válaszolónk Gál László, a Transylvanian Wildlife Project természetvédelmi szervezet vezetője, aki szabályszerűen együtt él az erdővel. Számtalan fotót, videót (pl. Mi történik, ha az erdőben közeledik feléd három medve?) készített erdei “tekergéseiről”, blogján is beszámol kalandjairól. Legutóbb két különdíjat kapott Erdei álom című filmjéért a Gödöllői Filmfesztiválon.

A vadkárok utáni kárpótlások rendszere, úgy tűnik, nem igazán működik Romániában – mit lehetne, mit kellene tenni?

Gál László: A kárpótlásokról nem tudok nyilatkozni, mert nem ismerem a törvényes kereteket. Viszont a mellékelt cikk sok mindenre magyarázatot ad. “2014-ben 527 medvék által okozott vadkárt jelentettek, ezekbÅ‘l csupán 99 után fizettek kártérítést, 197 esetben nem találták megfelelÅ‘nek a dokumentációt, 231 esetben pedig még nem született döntés.” Nos, valószínű, hogy azért fizettek csak 99 esetben kártérítést, mert csak ennyi kár elÅ‘idézÅ‘je volt bizonyíthatóan egy medve. Tehát valami nem stimmel a felméréseknél, vagy nem medve volt a többi, csak ráfogták valakik valamiért.

Miről kellene inkább szólniuk a medvék és más vadállatok által okozott károkat, esetleg támadásokat tematizáló híreknek, mi lenne az a kontextus, háttérinformáció, amely a legtöbbször kimarad ezekből a hírekből?

Gál László: Ez egy összetett probléma egyik hozománya, és mint mindig, most is a tünetet akarják kezelni, nem a kiváltó okokat. Ami kimarad, az a kiváltó okok láncreakciója. Röviden: zavart, elpusztított élettér – újra nem ültetett területek, folyamatos zajok, mint láncfűrész, erdőrészeket felordító favágók (egész nap képesek ordítani a lovaiknak – hihetetlen, micsoda hangszálaik vannak!), juhászkutyák éjjel-nappali portyája, erdeigyümölcs-szedők jelenléte, motorikus járművek kószálása.

Innen a vadak – és nemcsak a medvék – csendesebb helyekre húzódnak, mint a falvak körüli ciheresek, bokrosok. Itt viszont újabb zavarásnak vannak kitéve. Példa rá a Kézdimartonos és Ozsdola közötti medvetámadás (2012-ben  – szerk. megj.). Ami kimaradt a hírekbÅ‘l, az az, hogy a pórul járt juhász kutyái kényszergették a medvebocsot a patakban. A közzétett történet innen kezdÅ‘dik. Az, hogy az anyamedve miért a juhászt kapta el elÅ‘ször, az sincs leírva. Ez ismét egy másik ok: a megijesztett kutya mindig a gazdihoz rohan, nyomában a medvével… de a gazdi sajnos nem tud olyan gyorsan futni, mint a szabadjára engedett kutyája.

Van-e tudomásod friss, nagyragadozókkal kapcsolatos kutatásról, esetleg vannak saját kutatási eredményeitek e téren?

Gál László: A National Geographicnak készítettünk nagyragadozó-kutatást (egy éves projekt volt, amit még plusz egy évig folytattunk), aminek eredménye még nem hivatalos, azaz részleteiben még nem ismertethető. De összegezve azt tapasztaltuk, ha van makktermés, akkor az állatok helyben maradnak. Újabb problémák is adódnak az emberi tevékenység következtében: makkoltatás az erdőn juhokkal; kivágják az idős, makktermő fákat.

A támadásokat illetően a kiváltó ok, a vadkár esetén a szomszédos erdők felmérése, legelők túllegeltetése marad ki. Vajon mennyi legelő eltartóképessége van felmérve, és hány esetben járnak ki ellenőrizni, hogy ezt be is tartják-e? A juhászkutyák számával ugyanez a helyzet. Ezeket nem a helybéli vadásztársaságok kéne ellenőrizzék, mert ismerősök a juhászokkal. Egy-két ejnyebejnyével és 10 kg sajttal elintézik az ügyet, holott a vadásztársaságnak is nagy károkat okoznak az éhes kutyák.

“Románia ne legyen Európa állatkertje.” Mit gondolsz errÅ‘l a kijelentésrÅ‘l?

Gál László: Románia nem Európa állatkertje, mert az ország nyugati részében már javarészt sikeresen kiirtották a vadakat.

Pap Péter László: Én azt hiszem, itt a vélt hátrányunkat az előnyünkre kellene fordítani. A természettel kapcsolatos turizmusban világszerte óriási lehetőségek vannak. Pl. Afrikában, Indiában, Dél-Amerikában, Ausztráliában vagy Észak-Amerikában 1-1 nagyvad lefotózása vagy 1-1 nemzeti park meglátogatása a turista számára több ezer eurós kiadást jelent, vagyis implicit módon a természet-turizmus bevételt és megélhetést jelent a helyiek számára. Ugyanígy, pl. Nyugat-Európából nagyon sokan nem azért jönnek Romániába turistaként, hogy az épített örökséget megcsodálják (az máshol sokkal gazdagabb formában megtalálható), hanem azért, hogy a megmaradt európai természetet élvezzék.

Elég csak a nagy útikönyv-kiadók (pl. a Lonely Planet) Romániáról szóló bemutatóit elolvasni, és onnan máris látszik, hogy mi érdekes egy külföldi turista számára. A medve az elsÅ‘ 10-ben benne van, ami a javasolt látnivalókat illeti. Egyesek ezt persze már rég felfedezték, és Brassó, Hargita, Kovászna vagy Tulcea megyében a medve, madár vagy egyszerűen a természet bemutatásából nagyon jól megélnek. Az utazást szervezÅ‘ turisztikai cégek oldalairól is lehet tapasztalatokat szerezni. Ezt kellene felismerniük a székely vezetÅ‘knek is, és végre nem egy – részben valóban konfliktusokat jelentÅ‘ – problémával szembemenni, hanem pl. a medveturizmusban rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket felismerni és támogatni. Brassó megyében egy, a medvenézésre specializálódott cég több 10 euróért ‘kínálja’ a medve-megfigyelést.

“A medvepopuláció évente néhány száz, sÅ‘t ezer példánnyal nÅ‘.”

Pap Péter László: Ez egy teljesen légből kapott kijelentés. Egy ilyen változás megállapításához sok éves alapos vizsgálatra lenne szükség, ami jelenleg hiányzik Romániában. Jelenleg nem tudjuk a medveállomány pontos mértékét.

Gál László: A számszerű nyilatkozatok nem valósak, mivel nincs hiteles, közvetlen vadszámbecslés.

Mivel a medvének nincs természetes ellensége, ezért a populáció számának kordában tartását a fejlett hím példányok látják el. Ezek ölik meg a bocsokat. Ennek két oka is van: bocsok nélkül az anyamedve hamarabb fog párzani, és vélhetőleg ugyanaz a hím példány szeretné tovább adni a génjeit. A másik ok a terület eltartóképessége: ha minden bocs felnőne, sokkal nagyobb területeket kéne bejárjon minden medve az élelemért. Mi itt a gond? Az, hogy nagyon ritka esetben lövik ki a problémát okozó medvét, általában jó messze a településektől, az erdő csendesebb részein lévő etetőknél ejtik el a külföldi vadászok, jó pénzért, a kapitális hímeket. A megmaradó satnya hímek meg nem képesek felvenni a harcot az erősebb nőstényekkel, és így megmaradnak a bocsok.

Az az állítás is elhangzott, a nagyragadozók – különösen a medvék – védelmét szolgáló romániai jogszabályok megalkotásánál a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, a környezetvédelmi minisztérium, illetve a szakértők véleményét veszik figyelembe, nem pedig a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozók, illetve a helyi közigazgatás véleményét, noha nekik adódik a legtöbb problémájuk a medvékkel.

Gál László: Szerintem azon személyek véleménye kéne számítson, akik terepre járnak folyamatosan! Se civil szervezet, se minisztérium nincs eleget jelen a természetben. Az állattartókkal meg az a gond, hogy a maguk malmára hajtják a vizet, és ebben a minisztérium is hibás, mert eszetlenül támogatja a juhtartást. A helyi közigazgatást is a legelÅ‘k érdeklik és a fakitermelés… hány polgármesternek van juhtartó “testvérrokonjóbarátjószomszédja”?! Olyanoknak nagy a hangjuk, akik valószínűleg nem töltöttek elég idÅ‘t a vadak között… sok “természetvédÅ‘” is ide tartozik, akik miatt már nem veszik komolyan a szakértÅ‘ket.