InvazÃv fajok | 29.10.2010
Csajok a csúcson: a nők, akik leigázták Európát
Fotó: Ujvári Krisztián-Róbert
A vÃz alatti világ sok érdekességet rejteget, ám nem minden aranyhal, ami fénylik, de még csak nem is ezüst. ValószÃnűleg ugyancsak elcsodálkoztak az európai szakemberek, amikor rájöttek, hogy egy ázsiai halfaj csak nÅ‘stény egyedekkel képviselteti magát számára idegen vizekben. HÃmeket sehol se találtak. Vajon mi ennek az oka? Az ezüstkárász (Carassius gibelio) nÅ‘stény populációi mára kiirthatatlan, invazÃv állományt alkottak Európában.
Imecs István
Az ezüstkárász a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó Kelet-Ãzsiai eredetű halfaj, melynek oxigénigénye nagyon alacsony, és a hÅ‘mérséklet változásait jól tűri. Egyes források szerint az ember már a középkorban megkezdte e halfaj terjesztését, viszont az utóbbi évtizedekben gyors ütemű természetes terjeszkedésének is tanúi lehettünk.
Francia- és Németországban már a 18. században betelepÃtették és terjedni kezdett, valószÃnű ezek voltak az Å‘sei a Duna vÃzrendszerében lakóknak. A korai leÃrások nem különböztették meg az ezüstkárászt az Å‘shonos széles kárásztól (Carassius carassius), ezért is volt nehéz a terjeszkedését nyomon követni. ValószÃnű, hogy az utóbbi évtizedekben a gazdasági célokra történÅ‘ masszÃv betelepÃtések csak rásegÃtettek e faj amúgyis megállÃthatatlan gradációját.
Romániába 1912-ben került be akvarisztikai és gazdasági célokra. Akvarisztikában az aranyhalat (Carassius auratus auratus), az ezüstkárászból kitenyésztett alfajt hasznosÃtották nagy elÅ‘szeretettel, és tenyésztették ki sokfajta szÃnváltozatát. Az ezüstkárász-állomány azóta stabilizálódott, invazÃvvá vált. Jelenleg Európában már csak Ãrország, Skócia, a Skandináv-félsziget északi és keleti része tekinthetÅ‘ az ezüstkárásztól mentes területnek.
Kis állóvizekbe kerülve gyorsan elszaporodik, és kiszorÃt minden más fajt
Oldalról lapÃtott, magas testű hal, melynek testhossza 2-2,5-szerese a legnagyobb magasságának. JellemzÅ‘je a bognártüske (hátúszójában található merev sugár), melynek fogai viszonylag nagyok. Háta sötétzöldes szÃnű, oldalai ezüstös csillogásúak.
ÉlÅ‘helye hasonlÃt az Å‘shonos széles kárászéhoz, de annál igénytelenebb, és Ãgy változatosabb élÅ‘helyeket használ ki. A gyors folyású, hegyi patakok kivételével szinte bárhol találkozhatunk vele, kedveli a lassú folyókat, csatornákat, holtágakat, halastavakat. Természetes tavak közül azokat részesÃti elÅ‘nyben, amelyek még nem mocsarasodtak el.
Az Å‘shonos széles kárász (fent) és az ezüstkárász (lent) közötti szembetűnÅ‘ különbség az, hogy a széles kárász magasabb testű, oldalvonala fölött általában 7-8 pikkely számolható, mÃg az ezüstkárásznál 5-7. Hátúszójuk harmadik merev sugara (bognártüske) a széles kárásznál háromnegyed hosszúságban fogazott, mÃg az ezüstkárásznál csak félhosszúságban. A közismert pontytól (Cyprinus carpio) úgy lehet Å‘ket elkülönÃteni, hogy nekik nincs bajuszszáluk, a pontynak viszont van. Fenti fotó: gofishing.co.uk, lenti fotó: Ujvári Krisztián-Róbert
Nagyon sokáig csak ikrás (nÅ‘stény) egyedekkel találkoztak a szakemberek. Ez jelentette a faj sikerességének titkát. Az ezüstkárász nÅ‘stény ivarérettségét 2-3 éves korában éri el, és szaporodásához nem feltétlenül szükséges a hÃmek jelenléte.
Az ikrás ezüstkárászok ivari paraziták és triploidok. Ez azt jelenti, hogy a nÅ‘stény populáció egyedei az ikrákat más (a pontyfélék családjába tartozó) fajok fészkébe csempészik be, majd az idegen hÃm spermája indukálja a petesejt barázdálódását, de nem egyesül vele. Viszont a petesejt második érési osztódásából származó sarki testecske az, amely nem hagyva el (amint az normálisan lenni szokott) a petesejt belsejét, egyesül a sejtmaggal. Ezt a jelenséget nevezzük spontán ginogenézisnek. A szaporodási sikerüket a kromoszómaszámuk is segÃti, hisen mÃg minden más csontos hal génjének két allélja van, az ezüstkárásznak hat van, amelybÅ‘l egy pár elegendÅ‘ a létfenntartáshoz (genetikailag uniform populációk). Ráadásul tavaszól Å‘szig képesek ikrákat érlelni, egy szezonban lerakhatnak akár 100-400 ezret is.
A kikelÅ‘ utódok nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok, melyek ivaréretten mindannyian nÅ‘stények lesznek. Ezt a jelenséget csak az európai ezüstkárászok esetében tapasztalták, az Å‘shonos populációkban mindig jelen vannak a hÃmek is, még ha kisebb arányban is.
Szaporodásbiológiájának ez a jellemzője lehetővé teszi a faj számára, hogy akár egyetlen egyedből is kialakuljon egy új ezüstkárász generáció.
Az utóbbi évtizedekben fedeztek fel hÃm (azaz szakkifejezéssel élve “tejes”) ezüstkárászokat a populációkban Európa szerte. Ez valószÃnű annak a következménye, hogy az új élÅ‘hely meghódÃtásához szükséges különleges szaporodási mód napjainkra feleslegessé vált, a hagyományos szaporodáshoz való visszatérés az akklimatizációs folyamat végét jelentheti.
Jelenleg kétfajta populáció van jelen vizeinkben: a triploid populáció, mely gyors terjeszkedést mutat és a diploid populáció, mely hagyományos ivaros úton szaporodik és állományaik már nem mutatnak terjeszkedő tendenciát.
Kényelmes és elÅ‘nyös a faj számára, hogy csak nÅ‘stény egyedekbÅ‘l álljon a terjeszkedÅ‘ populáció, hiszen csak az ikrák érlelésével és lerakásával kell törÅ‘dniük. Mivel nincsenek hÃmek, lecsökken a szaporodási idÅ‘szakban történÅ‘ (potenciális) állománycsökkenés valószÃnűsége is (a ragadozók általában gyorsan „kiszúrják†a nászruhás hÃmeket).
TelepÃtésre váró ezüstkárászok. Fotó: Ujvári Krisztián-Róbert
Halgazdaságokban a ponty legnagyobb táplálékkonkurensének tekintik, viszont annyira változatos helyeken fordul elÅ‘, hogy a táplálékspektruma is jóval tágabb, mint amit mesterséges tavakban az étlapjára Ãrhatunk. Nagyobb mértékben növényi eredetű a tápláléka (alga, hÃnár, törmelék), viszont a zooplanktont (pl.üvegrák) is fogyasztja és az üledékfaunát sem veti meg (pl. árvaszunyoglárvák).
AgresszÃv táplálkozási kompetÃciót tanúsÃt az Å‘shonos pontyfélékkel szemben vadvizeken, és a gazdaságilag értékes pontyot a halastavakból kiszorÃtja. Ez egy rituális tánccal kezdÅ‘dik, majd a szószerinti támadás következik, amelyre a bognártüskéjét (hátúszójának utolsó merev sugarát) használja. Akváriumi megfigyelések során észlelték, hogy ha összezárták az ezüstkárászt a kÃnai razbórával (Pseudorasbora parva – egy ugyancsak távolkeletrÅ‘l származó invazÃv halfajunk), akkor nyugodtan együttéltek, nem mutattak kompetÃciót, tolerálták egymás jelenlétét. Mindkét faj ugyanabból az élÅ‘helybÅ‘l származik, Ãgy számukra normális jelenség volt, hogy újra „együtt voltakâ€.
VÃztározókban gyakran találkozunk betelepÃtett ezüstkárásszal, mely rövid idÅ‘n belül domináns fajjá válik
A horgászok szeretik az ezüstkárászt, nem olyan szemmel tekintik, mint a halászati szakemberek. Nem elhanyagolható tény az is, hogy jól elkészÃtve finom a húsa. Nagyon könnyen fogható és szállÃtható hal, és az utóbbi években jelentÅ‘sen fellendült a csalihalként való használata. Az elmúlt 20 évben a világ ezüstkárász-termelése megtöbbszörözÅ‘dött (2 milló tonna fölött) és mindennek 99%-a Ãgy is KÃnából származik.
Olyan halgazdaságokba, ahová már telepÃtettek ezüstkárászt, nagyon nehéz a tervszerű gazdálkodás, mivel a takarmány nagy részét ez a halfaj fogja megenni és a nagysúlyú pontyok helyett több mázsa apró ezüstkárászra számÃthat majd a tógazda. Méreteit tekintve nem nÅ‘ túl nagyra, 200-300 gramm az átlagsúly, de ritkán 1-2 kg-os példányok is elÅ‘bukkannak. Természetes vizekben pedig az Å‘shonos fajokat szorÃtja ki táplálékkonkurencia során és Ãgy a ritka fajok védelmét nagyban megnehezÃti. Az Å‘ számlájára Ãrható a széles kárász populációinak hanyatlása is. Igaz, a széles kárász számára az élÅ‘helyvesztés is jelentÅ‘s negatÃv hatás volt (napjainkban is az).
Csökkenti a genetikai diverzitást a vadvizekben, mindenhol megtalálja életfeltételeit, uralkodó fajjá válik.
A nagy tiszai ciánszennyezést követÅ‘en sok halfaunisztikai kutatás született, melyek felhÃvták a vadvÃzi halgazdálkodók figyelmét az ezüstkárász robbanásszerű szaporodására: a megvizsgált biomassza 15%-a ezüstkárász volt a Tiszában. Ez egy óriási mennyiség, mivel relatÃv túlsúlyba került az Å‘shonos fajokhoz képest: kiszorÃtja Å‘ket, növekedésüket és szaporodási sikerüket nagymértékben csökkenti.
Gyors terjeszkedése maga után vonja azt is, hogy ugyanilyen sebességgel tudja a betegségeket is továbbadni és ezáltal veszélyezteti az elszigetelt endémikus populációkat is.
A szerzÅ‘ a BBTE Biológia-Geológia karán a Szárazföldi és VÃzi Ökológia magiszteri képzés II. éves hallgatója
Ajánlott irodalom:
Bársony, P., Viniginder, Csaba. 2007. Az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio Bloch) és a természetes vizek halállományai közti kapcsolat. Pices Hungarici I. p: 31-36
Copp, G. H., Bianco, P. G., Bogutskaya, N. G., ErÅ‘s, T., Falka, I., Ferreira, M. T., Fox, M. G., Freyhof, J., Gozlan, R. E., Grabowska, J., KováÄ, V., Moreno-Amich, R., Naseka, A. M., Peňá, M., Povž, M., Przybylski, M., Robillard, M., Russell, I. C., Stakenas, S., Å umer, S., Vila-Gispert, A., Wiesner, C. 2005. To be, or not to be, a non-native freshwater fish? J. Appl. Ichthyol. 21: 242-262
Crăciun, N.2004. Impactul ecologic al speciilor invazive de peşti asupra speciilor şi asociaţiilor inchtiocenotice din ecosistemele acvatice dulcicole ale Romanâniei. Studia Univ. Vasile Goldiş, 14: 113-117
Pintér, K.2002. Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest
Közzétéve: 30.10.2010, 4:53 pm
Nem feltétlenül szorÃtja ki a többi halat, Jól megél mellette a vörösszárnyú keszeg, a compó, a naphal, de a ponty is.
Közzétéve: 30.10.2010, 8:25 pm
ElsÅ‘ sorban gratulálni szeretnék a SzerzÅ‘nek! Újabb érdekes cikk, ugyanaz a megszokott olvasmányos stÃlus, leleményes cÃm, rengeteg érdekes információ megfelelÅ‘ áthajlásokkal tálalva. Érdekelne, hogy van-e valamilyen tényezÅ‘, ami hatására a hal visszatér a szexuális szaporodáshoz? Honnan “tudják” ezek az amazonok, hogy vége a hódÃtásnak és ideje visszatérni a genetikai változatosságot kÃnáló szaporodási formához? Másik kérdésem: telepÃtésre váró ezüstkárászok? Vannak ezüstkárász-betelepÃtést támogató programok? Gondolom gazdasági okok miatt vannak, de nem értem a célját, ha egyszer a ponty kifizetÅ‘dÅ‘bb… Vaaaagy jobban kijönnek a halastavak tulajdonosai, ha a halászok sok kis kárásszal bajlódnak, mintsem kihalásszák a kevesebb, de méretben nagyobb halakat?
Közzétéve: 1.11.2010, 10:26 pm
@Gáz: sajnos azt kell mondanom, hogy minden esetben kiszorÃtja az Å‘shonos fajokat. Az az állapot, amit Ön észlelt, az valószÃnű egy pillanatnyi kép: ha ismernénk az adott vÃztest faji összetételét és a fajok dominancia sorrendjét mielÅ‘tt (!) az ezüstkárászt betelepÃtették és megvizsgáljuk ugyanazt a vÃztestet mondjuk 10 év után, valószÃnű azt találjuk, hogy az ezüstkárász domináns fajjá vált. Ez mit jelent? azt, hogy hátrányba kerültek azok a fajok hozzá képest, melyekkel hasonló a táplálékforrása, szaporodás esetében egyértelmű a helyzet, hisz az Å‘shonos pontyfélék hÃmjei energiát fektettek a kárász ikráinak indukálásába, ezzel saját szaporodási sikerüket csökkentik stb. Lehetne sorolni az okokat, de lényeg mindenképp az, hogy egy teljesen idegen földrész halfaja egy számára idegen élÅ‘helyen domináns lesz. Ezt emberekre vetÃtve talán még könnyebb elképzelni. Ha tovább mennénk a vizsgálatunkkal, 20, 30 év múlva is megnéznénk, valószÃnű azt találnánk, hogy azok a fajok, melyek táplálékban vagy szaporodásban érintettek voltak a széleskárász által, vagy nagyon lecsökkent populációval vannak jelen, vagy el is tüntek. (még csak annyi, hogy a naphal is invazÃv faj).
@Marton Attila: köszönöm. Jó kérdés, hogy honnan “tudják”, viszont akklimatizációs folyamat létezik és annak a végét jelentheti az a tény, hogy az utóbbi idÅ‘kben fedezték fel a mindkét nemet a populációkban. Ha felsoroljuk a tényeket: Å‘shazájában mindkét nem jelen van a populációkban, Európában a 18. század óta csak 2-3 évtizede jelentek meg a hÃmek és Európa már csekély része nem érintett, ezek mellett pedig minden frissen érintett újabb élÅ‘helyen elÅ‘ször csak nÅ‘stények vannak jelen, ez arra enged következtetni, hogy valóban létezik egy terjeszkedési folyamat és annak a vége valószÃnű a mindkét nemű populációk. Második kérdésre a válasz: nincsenek programok egyszerűen mindenki telepÃti a fajt, gyorsan szaporodik, sokat lehet fogni bár nem drága de a halász, aki napi jegyet váltott, szivesebben fog 5 percenként 1-1 kárászt, mint egész nap 1-2 nagy pontyot. Ãgy azok a halászok is ki vannak elégÃtve, akik nem feltétlenül pontyot akarnak fogni, de mindenképp szeretnének sok halat fogni. Valójában nincs is amiért Å‘ket hibáztatni, ha a széleskárász természetvédelmi kérdését boncolgatjuk nem a halászokat a tettesek. Teljesen érthetÅ‘, hogy a halász fizet bért, engedély és cserébe halat akar. Erre a széleskárász az egyik közkedvelt és kifizetÅ‘dÅ‘ megoldás. A probléma súlyosabb oldala az, amikor természetes vizekbe is kiszabadul és elterjed vagy amikor holtágakba telepÃtik.
Közzétéve: 2.11.2010, 12:59 pm
Kis javÃtás: @Gáz és @Marton Attila: ahol széles kárászt Ãrtam, oda értelemszerűen ezüstkárászt akartam Ãrni, elnézést
Közzétéve: 11.11.2010, 10:34 pm
“Érdekelne, hogy van-e valamilyen tényezÅ‘, ami hatására a hal visszatér a szexuális szaporodáshoz? Honnan “tudják†ezek az amazonok, hogy vége a hódÃtásnak és ideje visszatérni a genetikai változatosságot kÃnáló szaporodási formához?” – kérdi Marton Attila fentebb.
Mit szólnátok a következő eszmefuttatáshoz?
Nem tudják, illetve nincs ilyen tényezÅ‘. A hÃm egyedek megjelenése kis valószÃnűségű, de elÅ‘bb-utóbb biztosan bekövetkezÅ‘ esemény (hasonlóan a lottó ötöshöz). Ha már megjelentek, el is fognak idÅ‘vel terjedni, Ãgy az ikrások már pusztán a hÃmek jelenléte miatt visszatérnek az ivaros szaporodáshoz (valójában soha nem is hagytak fel vele, mert párzás volt, csak éppen megtermékenyÃtés nem követte). Az invazÃv periódus vége és a kétivarú populációk elterjedésének egybeesése nem törvényszerű, de igen valószÃnű korreláció, ok-okozati összefüggésben nincsenek. Ennek oka a következÅ‘:
Az invazÃv periódus végének lényegében azt tekintjük, amikor a faj a rendelkezésre álló térséget meghódÃtotta, ekkor van legnagyobb “lélekszámban” jelen a területen, tehát ekkor számÃthatunk a terület egészén legnagyobb valószÃnűséggel hÃm egyedek megjelenésére (bár az egyes populációkban az esély továbbra is ugyanolyan alacsony ). Lényegben a “minél többen lottóznak, annál gyakraban van telitalátos szelvény” logikája érvényesül.
Szerintem pusztán hÃm egyedek megjelenésének kicsiny valószÃnűsége megmagyarázza , egyben okozza a megfigyelt korrelációt.
Fenti hipotézisemet elfogadva, a kérdés sokkal inkább ez, pontosabban ezek:
– Valóban csekély-e a hÃm egyed megjelenésének valószÃnűsége egy adott populációban?
РHa igen, mi̩rt?
– Hogyan jelenik meg ott egyáltalán?
Úgy gondolom, hogy elfogadhatjuk a csekély valószÃnűséget pusztán azért is , mert a XVIII. század óta csak most figyelhetÅ‘ meg. Hozzáveszem azt is, hogy a hÃm nagyobb eséllyel szelektálódik ki a populációból, mint egy nÅ‘stény. Erre utal a cikknek az a megállapÃtása , hogy az eredeti élÅ‘helyen a hÃmek aránya kisebb a nÅ‘stényekénél, és méretük is kisebb. Ha a normál populációban is hajlanak a nÅ‘stények erre az ivari parazitizmusra, ez önmagában is csökkenti a hÃmek arányát – személy szerint egy hÃm sem pusztul ebbe bele, de ivari kromoszómáikat nem adhatják tovább. Az elsÅ‘ betelepÃtések során a feltételezésem szerint kevésbé életrevaló hÃmek gyorsan eltűnhettek az akkor még kis létszámú jövevény populációból, ha egyáltalán voltak benne. Maradtak a “csajok a csúcson”. Valójában nem csak a hÃmek puszta megjelenése a ritka esemény, hanem az elterjedésük esélye is kisebb, tehát csak nagy mintában fordul elÅ‘ számottevÅ‘ valószÃnűséggel.
Azt, hogy miért alacsony egyáltalán a hÃm megjelenésének esélye, a lehetséges megjelenési módozatok magyarázzák. Nézzük sorjában, attól az idÅ‘tÅ‘l kezdve, hogy az elsÅ‘, vagy elsÅ‘ néhány állományt – még eredeti ázsiai példányokat – betelepÃtették, és az európai törzsállományban már nem voltak hÃmek.
– Szándékos hÃmtelepÃtés. Mivel az állományok szépen szaporodtak, ennek senki nem érezte szükségét.
– Véletlen hÃmtelepÃtés az “Å‘shazából”- mivel egyáltalán további telepÃtés sem volt szükséges, kizártnak tartom.
– Spontán betelepülés az állatok természetes migrációja során. A távolság túl nagy, közben vÃzválasztókkal, szintén elvethetÅ‘. Ha erre képesek lettek volna a halak, akkor nem az ember telepÃtette volna be Å‘ket Európába.
– Véletlen, nem emberi behurcolás. ÃllÃtólag vÃzimadarak tollára ragadva ikrák átkerülhetnek más vizekbe. Nem tudom, hogy ezt megfigyelés alátámasztja-e, de szerintem csak kis távolságon működhet – amÃg ki nem szárad az ikra.
Ãzsiából semmiféleképp nem érkezhetett Ãgy hÃm, de Európán belül, néhány kilométeres távolságokon magyarázhatja a kétivarú populációk terjedését.
– Nem szándékos, emberi behurcolás, pl. egyéb halfajták ivadékai közt. Ez nem is olyan valószÃnűtlen, de behurcolt hÃmek gyorsan ki is szelektálódhattak.
Ezek lettek volna a “kÃvülrÅ‘l” tipusú lehetÅ‘ségek. Nézzük a “belsÅ‘ket”. (Itt megengedek magamnak egy-két vadabb elképzelést, amenyiben ezek puszta fantazmagóriának bizonyulnak is, az okfejtésem lényegét nem befolyásolják.)
– Ivarváltás során spontán megjelennek a hÃm egyedek. Ismerünk olyan halfajokat, amik egyedi életük során megteszik ezt. Lehet, hogy bizonyos körülmények közt az ezüstkárász is képes rá, csak még nem sikerült megfigyelni. A krokodil tojásából a hÅ‘mérséklet függvényében lehet hÃm vagy nÅ‘stény példány (tudtommal).
– Ritka esetekben az idegen faj spermiuma nem csak indukálja az ikra fejlÅ‘dését, hanem meg is termékenyÃti azt. Ilyenkor az utód fajhibrid lesz, és hÃm is lehet. Ha még termékeny is, megalapozhat egy vegyes ivarú populációt. (Kérdés, hogy fajhibrid lehet-e termékeny, ha meg termékeny, akkor biztosan külön fajba tartoztak-e a szülei. Ez a két utóbbi feltevésem tényleg nélkülöz mindenféle alapot, inkább csak a játék kedvéért Ãrtam le. Bár ki tudja… Én egy triploid ivari parazitából bármilyen “természetellenes” akciót kinézek.)
– Ne feledkezzünk meg az aranyhalak európai populációjáról sem. Ezek a halak valójában csak szÃnváltozatai az ezüstkárásznak. GyanÃtom, hogy képesek “visszavadulni” a törzsalakra, vagy valami ahhoz közelálló formára. Akvarista kereskedÅ‘knél láttam olyan változataikat , amelyek tényleg csak szÃnükben különböztek a törzsalaktól, sÅ‘t szÃnük is óarany volt, nem a szokásos piros vagy narancssárga. Elvileg akváriumi szökevény hÃm is beviheti ivari kromoszómáját egy populációba. Itt következik egy saját élményem: Békéscsabán, az úgynevezett ÉlÅ‘vÃz-csatornában pecázgattam. Ez a Körösök vÃzrendszeréhez tartozó mesterséges vÃzfolyás. Ott a parton mesélte egy másik pecás, hogy azon a környéken piros, meg mindenféle foltos apróhalat is lehet fogni, amik jók csalinak. Azt állÃtotta, hogy környékbeli horgászok szándékosan engedtek szabadon dÃszhalakat, meg vad formákkal keresztezett dÃszhalakat, kifejezetten azért, hogy azok elszaporadjanak, és ilyen feltűnÅ‘ szÃnű csalihalat lehessen fogni. GyanÃtom, hogy ezek aranyhalak lehettek, trópusi halak nem élték volna túl már az Å‘szt sem. Más jelölt meg nem nagyon van.
– Végül az sem kizárt, hogy hÃmsoviniszta halbiológusok szándékosan eresztettek szélnek eredeti ázsiai import hÃmeket, mert nem akartak nÅ‘uralmat még a kárászok közt sem. Mellesleg kÃváncsiak voltak, van-e valami nyomós oka a hÃmek hiányának, vagy csak véletlen!
Fenti szöveg zabolátlan fantáziám terméke, bármely hasonlósága a valósággal csakis a véletlen műve lehet!
Közzétéve: 20.11.2010, 1:20 pm
[…] naphalat megtalálták az ezüstkárásszal (Carassius gibelio) és a kÃnai razbórával (Pseudorasbora parva), két ugyancsak invazÃv fajjal […]
Közzétéve: 25.10.2012, 4:35 pm
A kárász kinézetéról, honnan tudhatom meg, hogy hÃm vagy nÅ‘stény egy kárász?