Aktualitás | 18.3.2011

Vitaest a klímaváltozásról: egerek vagyunk, vagy elefántok?

Bolygók, talajrétegek és széndioxid-molekulák ütköztek tegnap este a BBTE Földrajz Karának amfiteátrumában. Nem katasztrófáról van szó, nem is a hadronütköztető 2.0-ás erdélyi változatát építették fel, hanem három különböző tudományág szakértői vitáztak az éghajlatváltozás okairól és arról, hogy egyáltalán van-e ilyen.

Rácz Tímea

Mika János klímakutató, Szenkovits Ferenc csillagász és Wanek Ferenc geológus mutatta be szakterületének szempontjait és az ezekből leszűrhető következtetéseket. Pró és kontra álláspont végülis kialakult, csak nem úgy, ahogyan gondoltuk volna: nem a nagyobb léptéket használó csillagász és geológus „fogtak össze” a klímakutató ellen, hanem csupán a geológiai és az éghajlati érvek ütköztek – a csillagászati ismeretek túl kevésnek bizonyultak a kiváltó okok megállapításában.

Csillagászati szempontból valószínűleg premiert hallhattunk, ugyanis, mint Szenkovits Ferenc elmondta, az égitestek kutatói nem foglalkoznak a témával. Némely terresztrikus és kozmikus tényező létezik ugyan, amelyek változtathatnának az éghajlaton; ilyenek például a Föld pólusainak, a pályaelemeinek és a napsugárzás intenzitásának változása. Ezek megfigyelése azonban nem ad kielégítő magyarázatokat arra, amit az elmúlt néhány évtizedben tapasztalhattunk, ezért a csillagász nem zárja ki az emberi tényező szerepét, bár erről szakértőként nem tud nyilatkozni.

Mika János az IPCC álláspontját védte meg – a 2007-es, sokat vitatott jelentés hibáinak elismerésével –, amelynek fő következtetéseiről ilyen vagy olyan módon mindennap lehet hallani. A klímakutató a szkeptikusok által sokszor kigúnyolt hokibot-grafikont mutatta be, amelyből kitűnik, hogy az elmúlt fél évszázadban az átlaghőmérséklet drasztikusan emelkedett. A földtörténeti korokba helyezve nyilván nem látványos változás, de az itt és most szempontjából figyelemreméltó.

A tudomány a saját hibalehetőségeit is elismeri: a modellből levont következtetés, miszerint az emberi tevékenység felelős a felmelegedésért akkor lehet téves, ha egyszerre hibás két tényező, vagyis egyszerre becsüljük drasztikusan túl a CO2 szerepét és létezik egy másik, számunkra még ismeretlen kiváltó oka a hirtelen melegedésnek. Arra, hogy a föld belső ingadozása okozza, ismét létezik egy minimális esély: a számítógépen futtatott modell 15 ezer év alatt egyszer mutatott ki ilyen jelenséget.

A Wanek Ferenc által bemutatott, negyvenezer évet felölelő grafikon valóban megdöbbentő, még akkor is, ha csak az utolsó jégkorszaktól kezdve, azaz körülbelül 10 ezer év klímáját áttekintve nézzük. Amikor ilyen nagy időintervallumon ábrázoljuk a klímaváltozásokat, a jelenlegi emelkedés elenyészőnek tűnik. A leggyakoribb geológusok által felhozott érv ez: a Föld természetes klímaváltozásának lehetünk tanúi, pontosabban nem is lehetünk, hiszen ez a folyamat annyira hosszú, hogy lehetetlen egy néhány száz éves skálán bemutatni. A következő jégkorszak felé haladunk, biztosan és annál lassabban: csak évezredek múlva következik be. Ehhez képest az ember jelenléte a földön pusztán annyit nyom a latban, mint az elefánt mellett a hídon dübörgő egérke – mint ahogyan a viccet Wanek Ferenc is elsütötte.

A szén-dioxidot azért nem tartja felelősnek a globális felmelegedésért, mert a tűzhányók kitöréskor sokkal többet juttatnak a levegőbe az emberi tevékenységnél – ezt a kijelentését egy jelen lévő vulkanológus nyomban cáfolta is azzal, hogy a vulkánkitörés gáznemű anyagainak túlnyomó része vízgőz.

Az est fő következtetése az volt, hogy a három tudományág valójában nem mond ellent egymásnak, de kutatásaikat, eredményeiket lehetetlen egyeztetni, főleg a léptékek eltérő volta miatt. Bár mindhárom előadó úgy kezdte bemutatóját, hogy hisz a klímaváltozásban, a beszélgetés végére mégis körvonalazódott egy-egy álláspont. A csillagász nem tudja, de védené a környezetet; a klímakutató tudja, és nem riogat ugyan, de figyelmeztet; a geológus meg tudja, hogy nem, de nem zárkózik el a társtudományok eredményeinek követésétől.