Az élet állandó veszélyforrás

Nagy László atomfizikus, a BBTE Fizika Karának professzora

A feltett kérdésre (Atomerőművek: valós opció vagy állandó veszélyforrás?) nem vagy-vagy-al, hanem is-is-el kell válaszolni. Veszélyes az atomerőmű, de ennek ellenére az egyik legjobb és legolcsóbb opció az energiatermelésre.

Veszélyes – félelmetes szó. Azonban veszélyes autóba ülni, veszélyes a tengerparton lakni (mert elsodor a cunami), veszélyes gázzal fűteni, veszélyes nem beoltani magunkat influenza ellen (egyesek szerint beoltani is veszélyes lehet) stb. Az élet minden tevékenységével kockázatot vállalunk, amit az eddigi statisztikák alapján ki lehet számítani, hogy mekkora. Szubjektív dolog, hogy egy embernek hol van a tűréshatára. Ha egy tevékenység nyomán (pl. autóba ülés) a halálos baleset valószínűsége egy az egymillióhoz, ezt sokan vállalják.

Vegyük szemügyre közelebbről az energiatermelést. Régóta megszoktuk, hogy fűtésre, közlekedésre, munkavégzésre, világításra valamilyen energiahordozót használunk. Az energiatermelés már nagyon régóta károsítja a környezetet. Angliában pl. először az erdőket irtották ki, majd a széntüzeléssel kormozták össze a nagyvárosokat. Több mint száz éve rájöttek, hogy az energia szállításának és felhasználásának legtisztább formája az elektromos energia. Ezt azonban valamiképpen elő kell állítani.

A világon megtermelt elektromos energia legnagyobb hányadát széntüzelésű erőművekben állítják elő. Köztudomású, hogy ez mennyire szennyezi a környezetet, és növeli a légkör széndioxid-tartalmát, hozzájárulva a globális felmelegedéshez. Valamivel tisztább a fölgáz és a kőolaj alapú erőművek működtetése, de a széndioxid-kibocsátás ezek esetében is jelentős. A megújuló energiaforrások közül hagyományosan használják a vízi energiát (vízierőművek), újabban terjedtek el a szélerőművek, most vannak terjedőben a napelemek, geotermikus erőművek és más megoldások. A megújuló energiaforrások felhasználása határozottan környezetkímélőbb, mint a fosszilis energiahordozók elégetése, de ezek is nyilvánvalóan módosítják a természetes környezetet. Gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon a bős-nagymarosi vízierőművet éppen környezetvédelmi meggondolásból nem építették meg.

Maghasadáson alapuló atomerőműveket több mint 50 éve építenek és használnak a világ sok országában. Jelenleg a világon megtermelt elektromos energia 14%-át termelik atomerőművekben. Élen jár Franciaország, ahol ez az arány közel jár a 80%-hoz. Nyilvánvaló, hogy Franciaország, de sok más ország is működésképtelen lenne a nukleáris energia nélkül.

Mennyire tekinthetők veszélyesnek az atomerőművek? Természetesen, mint mindegyik üzemben, ezekben is történtek üzemi balesetek, amelyeknek emberi, technikai vagy természeti okai voltak. Az eddig egyetlen nagyon súlyos (7-es szintű) atomreaktor-baleset Csernobilban történt, 1986-ben, amelynek közvetlenül 50 halálos áldozata volt. Ezen kívül a világ különböző atomerőműveiben az elmúlt 60 évben még 19 dolgozó veszítette el életét különböző munkahelyi balesetekben. Csernobil áldozatai közé sorolják azokat a személyeket is, akik az azóta eltelt időben olyan rákbetegségben hunytak el, amelyet valószínűleg a többlet sugárterhelés okozott. A kb. 7 millió személy közül, akik jelentősebb sugárzásnak voltak kitéve a baleset következtében, 4000-re becsülik a közvetett áldozatok számát. Tehát a nukleáris energetikának eddig 69 közvetlen és hozzávetőlegesen 4000 közvetett áldozata volt.

Minden energiatermelési mód szedett már áldozatokat. Például a széntüzelésű erőművek közvetlen áldozatainak (bányabalesetek, erőműbalesetek) száma az egységnyi megtermelt elektromos energiára számítva több mint tízszer nagyobb az atomerőművekénél. A közvetett áldozatokról nincs pontos kimutatás, de a szénbányászat és a légszennyezés egészségkárosító hatását több tíz- vagy akár százmillióan szenvedték el.

A mostani fukusimai atomerőmű-balesetet tulajdonképpen a cunami okozta. Az atomerőműben a láncreakciót a földrengés miatt automatikusan leállították, de a víz tönkretette azokat az alternatív energiaforrásokat, amelyek a reaktort hűtötték volna. A reaktor magjában lévő anyag a radioaktivitása miatt veszélyesen melegszik, és a japán szakemberek minden lehetőséget megragadnak arra, hogy ezt valahogy hűteni tudják. Az anyagi kár igen jelentős, mert a hűtésre használt tengervíz végleg használhatatlanná teszi a reaktort.

Ugyanakkor az eddig kiszabaduló radioaktív anyag mennyisége több ezerszer kisebb, mint Csernobilban volt, és mostani tudásunk szerint ez senkinek a halálát, megbetegedését sem okozta. Eközben a cunami vélhetőleg több mint 15 ezer embert ölt meg, egyszerűen azért, mert vállalták a kockázatot, hogy a tengerparton éljenek.

Szabad-e vállalnia az emberiségnek azt a kockázatot, amely az atomerőművek jövőbeli működtetésével jár? Én azt mondom, hogy igen, és inkább minél több széntüzelésű erőművet zárjanak be, melyek működtetése statisztikailag több halálesetet okoz, és a környezetet is jobban szennyezi. Természetesen a cél az, hogy az erőművek mind jobb és biztonságosabb megtervezésével ezt a kockázatot a minimálisra csökkentsék.

 Loading ...

Atomenergia? Miért is kellene?

Tömöri Balázs, a Greenpeace magyarországi szervezetének kampányfelelőse

Csernobil óta hallhatjuk a nukleáris ipartól és az általuk megbízott kommunikációs cégektÅ‘l, hogy tanultak a 25 évvel ezelÅ‘tti atomkatasztrófából. Ilyen többet nem fordulhat elÅ‘, mert az elmúlt években nagyon sokat fejlÅ‘dtek. Néhány héttel 2011. március 11. elÅ‘tt is mondták, az atomerÅ‘művek rendben vannak, műszakilag jó állapotban, biztonságosan működnek. Ugyanazt mondják, amit nemzeti szakembereink Paksra a 2003-as súlyos üzemzavar elÅ‘tt, és minden nemzeti atomerÅ‘mnél mondtak, mondanak. Mégis megtörtént: a természeti katasztrófa – műszaki tervezési hiba – emberi hiba hármas eredményeképpen március 11. óta újra bebizonyosodott, hogy nem lehet hinni a megnyugtató szavaknak. Ekkortól új korszak kezdÅ‘dött a világ energiapolitikájában, hiszen médiafogyasztók milliárdjainak szeme elÅ‘tt foszlott semmivé Csernobil óta iszonytató PR munkával gerjesztett bizalomépítés az atomerÅ‘művek biztonságáról.

Az atomerőművek a globális társadalomra és környezetre túl veszélyes módon és túl drágán állítanak elő energiát, ráadásul túl kis mértékben és túl sokára csökkentik az üvegház-kibocsátást a Földön. Hulladékuk elhelyezésére a mai napig a világon sehol nem tudtak biztonságos végleges megoldást kitalálni! Emellett az atomenergia fejlesztésére, fenntartására szánt források a klímaváltozás valódi megoldásai elől veszik el a pénzt: az energiahatékonyság fejlesztése, a decentralizált okos elektromos hálózatok, regionális együttműködések kiépítése és a helyben hasznosítható megújuló energiaforrások kiaknázásának fejlesztése elől.

Szó sincs tehát arról, hogy a klímaváltozás számára jó megoldás lenne. Üvegházgáz-kibocsátást tekintve sem rózsás a helyzet, hiszen a teljes ciklust (atomerőmű építése és hulladékának kezelése, tárolása, az uránbányászat ÜHG-kibocsátása) tekintve látható, hogy a hatékonyság növelése után a megújulók jelentik a klímaváltozás mérsékléséhez szükséges megoldást. Túl kevés CO2-csökkentés: ha 2050-re megnégyszereznék az atomerőművi kapacitásokat, ami fizikailag is, gazdaságilag is, valamint társadalmi és biztonságpolitikai szempontokból is nonszensz, akkor is csak 12-16% ÜHG kibocsátás csökkentést tudnak hozni ÉS rengeteg forrást vennének el vele a valódi, biztonságos alternatíváktól, ellehetetlenítve azok kiteljesedését . Az atomerőművek 2009-ben megközelítőleg a világ áramtermelésének 14-15%-át, primerenergia-igényünk mindössze 6,3%-át adták. 436 atomerőmű működik a világ 31 országában. 2009-ben 52 reaktor volt épülőben, de ebből 13 már több mint 20 éve nem készült el, 24 esetében nem tisztázott, hogy egyáltalán beindíthatóak-e vala.

Az atomenergia messze nem jelent energiafüggetlenséget sem, hiszen nagyon kevés ország rendelkezik uránforrásokkal és alig pár tud dúsított uránt előállítani. A közép-kelet-európai térség országainak függése az atomenergia további használata, netán bővítése esetén valószínűsíthetően nagy mértékben megmarad ezen pár ország, köztük tán legnagyobb szereppel a jellemzően „nagy demokrata és befolyásával élni soha nem kívánó Oroszország” irányába. A nagy radioaktivitású hulladék hosszútávú elhelyezése, a megoldhatatlan végső tárolás miatt, szintén Oroszországtól való függő viszonyunkat erősíti. Az energiapolitikai függőség erősödése látható, hiszen lényegében 10 nagyobb uránbányász ország (Kazahsztán, Kanada, Namíbia, Niger, Üzbegisztán, Ausztrália, Ukrajna, Oroszország, USA, Kína), 6 urándúsító cég (Atomenergoprom, USEC, Areva, UNRECO, JNFL, CNNC) és alig néhány reaktorszállító cég (Areva+Mitsubitsi; General Electric+Hitachi; Westinghouse+Toshiba; és oroszok) van ezen a piacon.

A szocializmusban épített atomerőművek építési költségeit az állam fizette, nem szabadpiaci körülmények között épültek, a biztonsági előírások is alacsonyabb szintűek voltak, mint ma. Az azóta működő atomerőművek által előállított energia ára ezért is alacsonyabb. Továbbá azért, mert a nagy radioaktivitású hulladék valós költségei, a lehetséges atomkatasztrófák költségei nincsenek megfelelő mértékben bekalkulálva ebbe a nyomott árba. Ezért az atomenergia olcsó árára hivatkozni új építésű erőművek esetén több, mint nem elegáns.

Az elmúlt néhány évben épülő atomerőművek esetében megfigyelhető tendencia volt, hogy az atomerőművek építésének tervezett költségei legtöbbször lényegesen alacsonyabbak voltak, mint azok átadásakor. A legkorszerűbbnek mondott finn atomerőmű már most 4-évet késik és mintegy 400 milliárd forinttal (közel másfél millió euróval) kerül többe. A cseh Temelin 10 évet késett és ötször annyiba került, mint építése kezdetekor hirdették. Nem rég megépült 10 indiai reaktor esetében átlagosan 300 %-os büdzsétúllépés volt! Ezekbe az összegekbe néhány jelentős költségtényező még egyáltalán nincsen bekalkulálva, mint pl. a hálózatfejlesztés, a tartalékkapacitások fejlesztése (előírás, hogy forgótartalékként a legnagyobb blokk teljesítményének megfelelő tartalékkapacitásnak készenlétben kell lennie a rendszerben. A hazai vázlatos tervek kapcsán felmerül a kérdés: honnan lesz és mennyibe kerül további 1000-1600 MW-nyi tartalékkapacitás építése?), PAKS 2 esetleges építésekor a rendszer szabályozhatósága miatt tározós vízerőműre van szükség: melyik országban és mennyiért épül ilyen? A paksi bővítést most 2000 -3000 milliárd HUF-ra tervezik, de mivel az atomerőművek esetében világtrend, hazánkban az állami beruházásoknál (hidak, autópályák, stb) szintén biztos, hogy másfél-kétszeres áron épülnek meg ezek a beruházások, ezért még nagyobb költségekkel érdemes számolni. Innentől minimum hat darab 4-es metró áráról beszélünk, a GDP 10%-ról.

Finanszírozási kérdés: A legnevesebb hitelminősítő cégek (Moody’s 2009 július 9; Citigroup 2009 november 9) szerint túl kockázatos vállalkozás atomerőművek építésébe fogni. Több száz millió dollárral nőhetnek az ország éves anyagi terhei egy esetleges újabb hitellel. A japán katasztrófa miatt minden valószínűség szerint a kockázati helyzet tovább romlik majd. Ez azt jelenti, hogy csak akkor épülhetne új erőmű, ha az állam garanciát vállalna a beruházás megtérülésére – ez vagy nagyon magas átvételi árat jelent, vagy más, feltehetően rejtett költségvetési támogatást. Az ilyeneket azonban az EU szigorúan tiltja.

Sir Nicholas Stern, a Világbank volt alelnöke szerint az energiatermelés költsége az 1970-es évek óta csökken, kivéve az atomenergiát! A japán katasztrófának elképzelhető, hogy további árnövelő közvetett hatásai is lesz. Miért választanánk a legveszélyesebb és legdrágább energiatermelési módot?

Az atomenergia nem átlátható: az uránbányászat és feldolgozás, a dúsítás, az üzemanyag előállításának és újrafeldolgozásának árát tartalmazó szerződések általában titkosak, mindössze néhány szervezet számára elérhetőek. A japán katasztrófa miatti pánik egyik fő mozgatórugója, hogy az elmúlt években kiderült, hogy az erőművet üzemeltető cég sok sok éven át meghamisította az erőmű állapotáról szóló jelentéseket (2002 és 2007-es botrányok).

Nem volna ennyire egyértelmű számunkra az atomenergia megítélése, ha nem állna rendelkezésre az alternatíva. Itt nincs tér részleteiben kifejteni, de független kutatóintézetek is számos tanulmányban írták már le: az energiahatékonyság növelése, a többféle megújuló energiaforrás helyi adottságokat követő alkalmazásával, okos hálózatokkal, fogyasztó oldali szabályozással, decentralizált kogenerációval már a jelenlegi technikai szinteken is ki lehet váltani az atomenergia és szénerőművek túlnyomó többségét 2030-ig, és 2050-re szinte a teljes szén és olaj alapú energiatermelést/felhasználást is. Nem mellesleg nagyságrendileg több munkahelyet, tisztább levegőt és kevesebb kockázati tényezőt teremtve. Ehhez le kell győzni a régi ideológiákat, beidegződéseket, szakítani kell az erős lobbiérdekekkel. Németországban ez történik: gyorsan kiderült, hogy a megújuló iparág azonnal képes ellátni a régi atomerőművek leállításával kieső hányadot.

Látjuk: csak szándék kérdése. Csak és kizárólag szándék kérdése.