Védett fajok | 19.8.2011

Énekes a magasban: a mezei pacsirta

Zsoldos Márton illusztrációja

Repülve éneklése szexuális reklám: a hím így bizonyítja rátermettségét a tojó előtt. Romániában költésidőben (április-június) az egyik leggyakoribb madárfaj. Ennek ellenére Európában a populációja csökken. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) és a BirdLife International madárvédő szervezet nem veszélyeztetett fajként sorolta be. Magyarországon azonban védett, eszmei értéke 10 ezer forint.

Máthé Orsolya

Tényleg úgy tűnik, mintha ez a madár „teljes szívéből” énekelne, fáradhatatlanul omlik belőle a dal. Ki ne ismerné folyamatos, csengő hangját, ami már tavasszal betölti a mezőket, réteket? A mezei pacsirta (Alauda arvensis) éneke által vált közkedveltté. Tudományos nevében is szerepel kitűnő énekes léte, az alauda kelta szó remek énekest jelent. Ezek a dallamok szűk frekvenciatartományban mozognak, de változatosak, más madarak hangjai is bele vannak szőve. A tojónak is van egy hasonló éneke, az rövidebb és csendesebb, fogságban gyakrabban hallatja.

A pacsirták családjában a leggyakoribb a repülve éneklés, ez a nyílt területeken élő fajokra jellemző. Az állatvilágban ez az egyik legtöbb energiát igénylő uvarlási szokás, a szinte függőleges repülés közbeni folyamatos énekelés. Valószínű az ének „szétszórása” a cél. Ez a fajta éneklés ugyanakkor nagyon kockázatos, de megvannak az előnyei. Ugyanolyan szexuális reklám, mint a páva hatalmas farka. Az énekkel jelzik a hímek a rátermettségüket a tojók számára. A ragyogó, színes tollú madarak vizuálisan hatnak a partnerükre, az egyszerű, szürkés madarak az énekükre alapoznak párkeresés közben.

A mezei pacsirta éneke ugyanakkor egy szignál is a ragadozóknak. A ragadozó általában azt madarat veszi üldözésbe, amely keveset, vagy nem énekel. Ezekben az esetekben a ragadozó sokkal kitartóbb, és a hajsza sok esetben a madár megfogásához vezet.

Már jóval hajnal előtt kezdenek énekelni, gyakran egyszerre zendítenek rá a hímek. Körülbelül 50 m magasan énekelnek, de 200 m feletti magasságot is megfigyeltek már. Szinte függőlegesen emelkednek, majd egy vízszintes, lassú repülés következik, ami egy gyors „zuhanással” zárul. Néha a földön is dalolnak. De ez csak egy része az udvarlásnak. A kergetőzés, ugrálás, szárnyrezgetés sem maradhat el.

Alauda arvensis Photo © Biopix: N Sloth

A mezei pacsirták monogámok, de a társak nem mindig hűségesek egymáshoz. Ezért a hímek őrzik a párjukat, minél több időt próbálnak tölteni a közelükben. Még akkor is elkísérik a tojót, amikor az kotlási szünetekben ennivalóért repül. A hűtlenség ellenére vannak párok, amelyek 2-3 évig is együtt maradnak, általában akkor, ha nagyon sikeres volt a költés.

Elterjedését tekintve a mezei pacsirta Európában és Ázsiában a leggyakoribb, a világon a második leggyakoribb pacsirta faj. Európában Izlandot kivéve mindenhol fészkel. Betelepített faj Új-Zélandon, Ausztráliában, Kanada egy részén és a Hawaii-szigeteken. A nyílt területeket kedveli, Európában elsősorban a mezőgazdasági területeken gyakori. Itt is a gabonaföldeken jelenik meg a legnagyobb számban, viszont a túllegeltetett füves területek alacsony populációt tartanak fent.

A hímet és a tojót a szárnyhossz alapján lehet elkülöníteni, tollazatuk teljes mértékben megegyezik. A mezei pacsirtának hosszú hátsó karma van, amelynek pontosan még nem ismerjük a funkcióját.

© Biopix: N Sloth

Egy hiedelem azt tartja, hogy a pacsirták ezzel a körömmel szúrták ki a bárányok szemét, amelyek túl közel merészkedtek a fészkükhöz.

A pár egy mélyedésbe építi a fészket, miután a tojó kiválasztja a megfelelő helyet. Ez lehet természetes vagy a madarak által kikapart, körülbelül 7 cm széles és 4 cm mély. Fűvel, szénával bélelik ki. A tojások színben és mintában nagyon különbözhetnek fészekaljanként, de egy fészekalján belül nagyon hasonlítanak egymáshoz. A tojó 2-6 közepesen barna és sötét barna alapon sötétebb pettyekkel tarkított tojás rak, egyedül kotlik 12 napig. Fészkéről gyakran csak akkor repül fel, mikor az ember már majdnem rálép. Ilyenkor gyakran sérültnek tetteti magát, nehézkesen repül.

A fiókák lába nagyon hamar fejlődik, amely egy túlélései stratégia eredménye földön fészkelő fajok esetében, a magas predáció miatt. Mindkét szülő etet, a fiókák 8 napos korukban már gyakran elhagyják a fészket. 16-20 napos korukig etetik őket a szülők, ilyenkor már egyedül is tudnak táplálkozni, és repülésük is fejlődik. A kikelés utáni huszadik és harmincadik nap közt a fiókákat a szülők a sorsukra hagyják, sokszor el is kergetik a területről, és új költésbe kezdenek.

A pacsirták mindenféle rovart fogyasztanak, ami éppen a rendelkezésükre áll. Pókok, lárvák, bogarak, szöcskék, legyek egyaránt szerepelnek étlapjukon. A fiókák egy idő után különböző magvakat is fogyasztanak.

Rövidtávú vonulók, Dél- és Nyugat-Európában és a Kaukázusban töltik a telet, de akár Észak-Afrikáig is elmennek. Október közepe fele kezdenek vonulni. A legkorábban visszaérkező madarak közé tartoznak, már január végén is érkezhetnek. A hímek akár egy hónappal a tojók előtt megjelennek. Egyre több madár telel át nálunk is.

Irodalom:
Paul F. Donald (2004) The Skylark. T & AD Poyser, London